Röplabda szakosztály,  Röplabda U15

Két győzelemmel zárták a szezont!

A hétvégén zárultak a küzdelmek a fiú U15 II.osztályban. A MEAFC-Felsőzsolca Budapesten lépett pályára, ahol két győzelmet szerzett és ezzel a 14. helyen végzett ebben a szezonban.

Bártfia Krisztián vezetőedző értékelése a mérkőzések után:

MAFC-NLG Piros – MEAFC-Felsőzsolca 0:3

,, Az egész szezonban szépen fejlődtek a srácaim viszont kicsit vakon kezdtük a mérkőzést, mivel még nem láttuk eddig a MAFC játékát. Nagyon szép kiegyensúlyozott játékkal, jókedvűen, szinte parádésan hoztuk a pontokat. Még olyan csapattagunk is remekelt, aki pár hónapja kezdett megismerkedni a röplabdával. A szettek végjátékaira sem hagyta el a srácokat a motiváltság és tiszta fejjel, okos megoldásokkal hoztuk a mérkőzést. Szép volt srácok! Köszönjük a játékot a MAFC csapatának!’’

MEAFC-Felsőzsolca – PSE Fehér 3:1

,, A PSE csapatával már volt alkalmunk megmérkőzni és tudtuk, hogy ők is készülnek a „végső” csatára. Az első 2 szettben fej-fej mellett haladtunk, majd a végjátékra taktikát váltottunk és szép előnyt tudtunk kovácsolni belőle. A harmadik szettben kicsit elengedtük az ellenfél csapatát. A negyedik szettben tudtuk, hogy le szeretnénk zárni a mérkőzést, így a srácok elkezdtek magasabb hőfokon dolgozni, de így is fej-fej mellett haladtunk a szett első kétharmadában, aztán váltottunk és szó szerint, ami a „csövön kifér” üzemmódban el is tudtunk lépni a győzelem felé. Az utolsó pont megszerzése előtt kértem, hogy a csapatkapitányomat szolgálják ki labdával, mivel nagyobb korosztályba lép, így szerettem volna, hogy ő zárja le a szezont. Ez meg is történt! Így szép lezárni a szezont 2 győzelemmel! Köszönöm a srácok egész éves kitartó munkáját és külön köszönöm a szülők hozzáállását, szurkolását és támogatását a szezon során! Gratulálok srácok! Köszönjük a játékot a PSE Fehér csapatának! HAJRÁ MEAFC!’’

MEAFC-Felsőzsolca: Veres Boldizsár, Kosztyu Márk, Nyírcsák Péter, Szalánczi Zalán, Dubabér Ákos Máté, Tomolya Bence, Molnár Kristóf János, Kállai Tamás, Brezsnyák Balázs, Németh Levente Balázs.

Gratulálunk csapatunknak az egészéves munkához!