Erős hajrával búcsúzott a szezontól a MEAFC U16/B
A Regionális fiú kadett bajnokság utolsó fordulójában hazai pályán mérkőzött meg a MEAFC U16/B együttese – a tabellán előrébb álló DEAC csapatát fogadta a Körcsarnokban.
A mérkőzés ugyan nem indult jól miskolci szempontból, a találkozó végére azonban nagyot küzdöttek a fiúk, és az utolsó negyedben komoly hajrát nyitottak. Bár a fordítás végül nem sikerült, a csapat szoros eredménnyel zárta le a bajnoki szezont. Varga Dénes edző szerint pontosabb játékkal akár egy szép bravúr is összejöhetett volna, de a teljesítmény így is biztató lezárása volt az évadnak.
MEAFC U16/B – DEAC: 75 – 81 (18-24, 19-26, 15-19, 23-12).
MEAFC U16/B: Rónaföldi (20/3), Varga (10), Jarasovits (9/3), Király (5), Molnár B. (2). Cserék: Molnár G. (10), Mikó (8/6), Lupkovics (4), Szabó (3), Joó (2), Szilva (2), Veczán. Edző: Varga Dénes
Varga Dénes, edző: „A tabella 7. helyén álló debreceni csapat ellen játszottuk a bajnokság utolsó mérkőzését. Nem kezdtük jól a találkozót, és a folytatásban is nagyon hullámzó teljesítményt nyújtottunk. A negyedik játékrészben sikerült pár pontra megközelítenünk ellenfelünket, de az adottságbeli különbségek, és a viszonylag sok hiba miatt nem sikerült átvennünk a vezetést. Pozitívum, hogy szoros eredményt tudtunk kiharcolni egy nálunk jobb mérleggel rendelkező csapat ellen, pontosabb játékkal akár egy utolsó nagy győzelemmel is zárhattuk volna a szezont.”