Röplabda szakosztály,  Röplabda U20

Nagy csata a Kaposvár ellen, majd megszületett az első győzelem is I. osztályban!

A Dr. Tarnawa Ferdinánd Fiú U20 I. osztályú Országos Bajnokság kaposvári fordulójával megkezdődött U20-as csapatunk számára a 2026/2027-es bajnoki idény. A MEAFC-Miskolc fiataljai az országos utánpótlás-bajnokság legmagasabb osztályában a FINO Kaposvárral, valamint a házigazda Dág KSE együttesével találkoztak. A tornaszerű forduló két mérkőzése egyaránt fontos tapasztalatokat hozott: csapatunk előbb közel állt a bravúrhoz, majd megszerezte első győzelmét az I. osztályban.

Varga László vezetőedző értékelése a mérkőzések után:

FINO Kaposvár–MEAFC-Miskolc 3:2

,, Nagy elszántsággal és lendülettel kezdte a mérkőzést U20-as csapatunk, amivel sikerült meglepnie a kaposvári együttest. A végletekig kiélezett, küzdelmes találkozón mindkét oldalon látványos támadásokat, blokkokat és nagyszerű mezőnymunkát láthattunk. A fiúk a pályán és a kispadon egyaránt mindent megtettek a sikerért, ezért az egész csapatot dicséret illeti. A mérkőzés után mégis maradt bennünk némi hiányérzet, hiszen úgy éreztük, ez a találkozó meglehetett volna. Nincs azonban okunk a búslakodásra: erre a teljesítményre építve dolgozunk tovább, hogy legközelebb az a bizonyos kicsi se hiányozzon. Gratulálunk a FINO Kaposvár csapatának!”

MEAFC-Miskolc–Dág KSE 3:1

,, A Kaposvár elleni szoros vereség még érezhetően ott volt a fejekben, ezért nehezen hangolódtunk át a Dág elleni mérkőzésre. Ezúttal azok a játékosok kaptak lehetőséget a kezdőcsapatban, akik az első találkozón kevesebbet vagy egyáltalán nem játszottak. Az első szettben kissé enerváltan röplabdáztunk, és a játék sem úgy alakult, ahogyan elterveztük, így ellenfelünk szerezte meg a vezetést. A második játszmára visszatértek az előző mérkőzésen szereplő játékosok, akik stabilizálták a csapat teljesítményét. A folytatásban már csak egy-két helyen változtattunk az összeállításon. Bár kissé vontatott mérkőzés volt, végül sikerült fordítanunk és 3:1-re győznünk. Ezzel U20-as csapatunk megszerezte első győzelmét az I. osztályban! Köszönjük a játékot a Dág KSE csapatának!”

A bajnokság október 4-én folytatódik Szolnokon ahol a házigazdák mellett a fővárosi Pénzügyőr lesz az ellenfele csapatunknak.

dr. Tarnawa Ferdinánd U20 Országos Bajnokság Tabella