Kosárlabda szakosztály,  Kosárlabda U19

Történelmi siker – irány a felsőház!

Történelmi sikert ért el a MEAFC U19/A csapata: a klub történetében először jutott fiú junior együttes az országos bajnokság felsőházába szeptemberben. A miskolciak Sopronban hibátlan hétvégét produkáltak, három mérkőzésből három győzelmet arattak, és ezzel kivívták helyüket az ország legjobb 10 junior csapata között.

A MEAFC U19/A Sopronban, a Novomatic Arénában lépett pályára a Fiú Junior Országos Bajnokság selejtezőjének C csoportjában. A miskolciakra komoly erőpróba várt, hiszen a házigazda Soproni Sportiskola KA mellett a Zsíros Akadémia Kőbánya és a Budapesti Bikák szerepeltek a csoportban.

Soproni Sportiskola KA U19/A – MEAFC U19/A 65–66 (13–22, 15–14, 24–17, 13–13)

Rögtön a házigazda Sopron ellen kezdte meg szereplését a MEAFC. A miskolciak remekül rajtoltak, agresszív játékkal 22–13-ra nyerték az első negyedet. A második játékrészben is sikerült megtartani az előnyt, így a nagyszünetben 36–28-ra vezetett a MEAFC.

A fordulást követően azonban nagy hajrába kezdett a Sopron. A hazaiak 24–17-re nyerték a harmadik negyedet, így az utolsó tíz percre egyetlen pontra csökkent a miskolci előny. A záró játékrész óriási küzdelmet és drámai végjátékot hozott: mindössze 0,6 másodperccel a mérkőzés vége előtt Kovács Áron értékesítette a győzelmet jelentő büntetőt, így a MEAFC 66–65-re megnyerte a találkozót, és győzelemmel kezdte a selejtezőt.

MEAFC: Kovács Áron 19/9, Gulyás Márton 16/6, Jacsó Dávid 9/3, Rozmán Flórián 8, Fazekas Zsombor 5/3, Hornyák Dániel 3/3, Dandé Péter 2, Maruzs Levente István 2, Szemcsák Miklós 1, Velkey Simon 1, Jacsó Zalán, Pabis Zétény Attila.

Zsíros Akadémia Kőbánya/A – MEAFC U19/A 71–73 (24–22, 15–18, 21–14, 11–19)

Néhány órával később már a Zsíros Akadémia Kőbánya ellen kellett pályára lépni. Az első negyedben kétpontos előnyt szerzett a fővárosi együttes, a második játékrészben azonban fordított a MEAFC, így 40–39-es miskolci vezetéssel vonulhattak nagyszünetre a csapatok.

A harmadik negyed ismét a Zsírosnak sikerült jobban, így 60–54-es fővárosi vezetéssel kezdődött az utolsó tíz perc. A MEAFC-nak tehát hatpontos hátrányból kellett nekivágnia a záró játékrésznek, ráadásul öt perccel a mérkőzés vége előtt még kilenc ponttal is vezetett a Zsíros Akadémia.

Ekkor miskolci időkérés következett, amely után megváltozott a mérkőzés képe, hatalmas hajrát indított a MEAFC, és ledolgozta kilencpontos hátrányát, kiegyenlítve az állást. Egálnál, nyolc másodperccel a vége előtt újabb miskolci időkérés következett. Az utolsó támadásból, mindössze két másodperccel a mérkőzés vége előtt Rozmán Flórián szerezte meg a győztes kosarat, amellyel a MEAFC 73–71-re megnyerte az újabb drámai csatát, és megszerezte második győzelmét a soproni selejtezőn.

MEAFC: Rozmán Flórián 22/3, Kovács Áron 21/6, Fazekas Zsombor 10, Dandé Péter 7/6, Gulyás Márton 5/3, Maruzs Levente István 3/3, Velkey Simon 3, Jacsó Dávid 2, Hornyák Dániel, Szemcsák Miklós, Jacsó Zalán, Pabis Zétény Attila.

MEAFC U19/A – Budapesti Bikák U19/A 88–67 (9–23, 30–14, 24–13, 25–17)

Vasárnap a Budapesti Bikák ellen zárta a selejtezőt a MEAFC. A mérkőzés kezdése messze nem úgy alakult, ahogyan azt a miskolciak szerették volna: a Bikák 23–9-re nyerték az első negyedet.

A MEAFC a második negyedben hatalmas fordulatot produkált, 30–14-re nyerte a játékrészt, így a nagyszünetre már 39–37-es miskolci vezetéssel vonultak a csapatok. A lendület a fordulás után sem tört meg: a harmadik negyedet 24–13-ra, az utolsót pedig 25–17-re nyerte a MEAFC.

MEAFC: Fazekas Zsombor 16/3, Velkey Simon 13, Kovács Áron 12, Gulyás Márton 9, Jacsó Dávid 9, Hornyák Dániel 8/6, Jacsó Zalán 7, Dandé Péter 6, Szemcsák Miklós 4, Maruzs Levente István 2, Pabis Zétény Attila 2, Rozmán Flórián.

Lippai Szabolcs, edző: Nagyon sokat készültünk erre a hétvégére, különösen a Sopron elleni mérkőzésre, mivel nagyon hasonló szisztémában játszanak, mint mi. Ez könnyebbséget is jelenthetett a csapatnak, hiszen a játékosok ismerték a mozgások különböző opcióit, és több-kevesebb sikerrel olvasni is tudták ezeket. Ez megadta a mérkőzés alaphangját, sikerült meglepnünk ellenfelünket, és tízpontos előnyt kialakítanunk. Az előnyünk egészen a mérkőzés végéig kitartott. Nagyon büszke vagyok a srácokra, mert mindig volt valaki, aki előlépett, amikor szükség volt rá. A végjátékban pedig Kovács Áron értékesítette a győzelmet érő büntetőt.

A második mérkőzés elején érezhető volt, hogy rengeteg energiát használtunk el a Sopron ellen, de ezt sikerült kezelnünk, és nem hagytuk, hogy ellenfelünk nagyobb előnyt alakítson ki. Sajnos rengeteg hibával játszottunk, nagyon görcsösek voltunk, ennek ellenére végig fej fej mellett haladt a két csapat. A végjátékban ismét egylabdás mérkőzés alakult ki, ahol Rozmán Flórián szerezte meg a győztes kosarat. Így szombat este már biztosan tudhattuk, hogy az utolsó mérkőzés eredményétől függetlenül a felsőházban kezdhetjük meg az alapszakasz küzdelmeit. Gratulálok a csapatnak, elképesztő hétvégén vagyunk túl.