Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

Extraligás csapat érkezik a körcsarnokba!

Csütörtök este 19:30-tól NBI-es férfi röplabda csapatunk megkezdi szereplését az idei Magyar Kupa kiírásában. Bagó László csapata a tavaly még az NBI-ben szereplő MÁV Előre SC-Foxconn extraligás csapatát fogadja az egyetemi körcsarnokban.

Bagó László vezetőedző honlapunkkal az alábbi gondolatokat osztotta meg a mérkőzés előtt:

,,A Székesfehérvár -az előzetes esélylatolgatásokat megcáfolva- nagyszerűen kezdte újoncként az első extraligás idényét. Egy profi csapatról beszélünk, így nyilván ők a mérkőzés esélyesei, de abban biztos vagyok, hogy nem adjuk olcsón a bőrünket. Megvan a képességünk egy szép eredmény eléréséhez, ehhez bátran, hittel és 100%-ot játszva kell lehoznunk a meccset.                                                                        A friss igazolásunk, Árva Milán játékengedélye megérkezett, így a körcsarnokba kilátogató szurkolóknak is be tud mutatkozni az első MEAFC-os mérkőzésén. Sajnos a hétvégi bajnokink elmaradt, pedig jó alkalom lett volna kicsit csiszolni a játékunkat. Annak ellenére, hogy hétköznap lesz a találkozó, bízom benne, hogy ismét teltház közeli lelátó és forró hangulat várja a csapatokat. Szükségünk lesz az NBI legjobb szurkolótáborának biztatására.”

Várunk minden kedves szurkolót!

A mérkőzésre a belépés ezúttal is díjtalan!