Harcosan játszottunk a bajnok ellen!
Kedden este az egyetemi körcsarnokban fogadta a címvédő MÁV Előre Foxconn csapatát a röplabda TippmixPro Férfi NBI Extraligában szereplő MEAFC-Peka Bau.
Jól kezdett a vendég Székesfehérvár az első szettben hiszen rögtön 2:4-es vezetést alakítottak ki. Sok hibával játszott a hazai miskolci gárda, bár így is akadtak remek megoldások hazai oldalról (8:10, 12:12). Bátran játszott a bajnok ellen az egyetemi alakult, de a végjátékra 16:21-es vendég vezetéssel fordultak, ahonnan nem hibázott a MÁV és nyert is 21:25 arányban.

Komlósi ponttal indult a második etap amire érkezett is válasz vendégoldalról (1:1). Két hazai támadás hiba és máris 1:3-ra módosult az állás. Kapaszkodott a hazai kék-fehér alakulat, aminek meg is lett az eredménye hiszen Trindade blokkja után 5:5-re módosult az állás. Ezek után azonban sok hibával játszott a MEAFC, amit a vendégek ki is használtak és simán nyerték a második szettet 13:25 arányban.

3:2-es hazai vezetéssel indult a harmadik felvonás. Harcosságból és küzdeni akarásból jelesre vizsgázott ezen a játéknapon Kovács Zoltán együttese, hiszen nem ismertek elveszett labdát. Ennek a küzdőszellemnek meg is lett az eredménye, hiszen nagyon szorosan alakult ez a játszma (14:15, 17:18, 18:20). A játszma végén sebességet váltott a bajnok és lezárta azt 19:25 arányban.
TippmixPro Férfi NBI Extraliga 16.forduló
MEAFC-Peka Bau – MÁV Előre Foxconn 0:3 (-21, -13, -19)
Miskolci Egyetem Körcsarnok, 200 néző. V.:Radosovszki, Villás
MEAFC-Peka Bau: Mckee 4, Trindade 9, Komlósi 15, Kostovic 2, Faragó 4, Gombkötő 3. Csere: Fenyvesi (liberó), Fülöp 1, Tordai 1.
MÁV Előre Foxconn: Szabó, Ambrus 11, Zvicer 3, Szávai 4, Kecskeméti 8, Varga 17. Csere: Szentesi (liberó), Bandi 2, Péter 2, Slaibe 1.
Edzői értékelés:
Kovács Zoltán (MEAFC-Peka Bau): – Várható volt, hogy a kupa hétvége után nem teljes kezdővel fog felállni a Székesfehérvár. Ennek ellenére két szettben sikerült megnehezíteni a dolgukat. Nagyon örülök Gabriel támadáshatékonyságának és Faragó Bence fogadójátékának. A két csapat között a támadás agresszivitásában volt különbség. Dolgozunk tovább a vasárnapi szolnoki mérkőzés nagyon fontos lesz, hogy végre kilábaljunk ebből a nyeretlen szériából.
Nincs megállás hiszen fontos bajnoki vár a MEAFC-Peka Bau-ra vasárnap Szolnokon 16 órától.