Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

Egy hajszálon múlt a bravúr Nyíregyházán a párharc harmadik meccsén, pénteken hazai pályán javíthatunk!

Az eddigiekhez hasonlóan végig kiélezettnek és rendkívül izgalmasnak bizonyult a playoff keresztjáték harmadik meccse is. Jól kezdtük a mérkőzést, az első negyedet meg is nyertük, azonban a második jatékrészben meg tudtak lépni a hazaiak. A második félidőben teljes erőbedobással dolgoztuk le a hátrányunkat, ám a végjátékban a Nyíregyháza csapata volt pontosabb, extra villanásokkal döntötték el az összecsapást a végén.

Az állás ezzel 2-1 a Kék Cápáknak, április 24-én, pénteken hazai pályán egalizálhatunk. Szükségünk lesz minden kedves szurkolónk bíztatására, hatalmas feladattal nézünk szembe. Egyszer már sikerült hazai pályán, ismételjük meg!

Hübner Nyíregyháza BS – Peka-Bau MEAFC Wolves: 104 – 101 (24-25, 33-25, 24-32, 23-19)

Peka-Bau MEAFC Wolves: Kékesi 30/9, Velkey 18/12, Meleg 14/3, Dunai 11/9, Ragályi 10, Árva-File 7/3, Radics 5, Czermann 4, Gadus 2, Molnár -, Rozmán -, Mokánszki –

Szollár Gergő, vezetőedző: „A Nyíregyháza nagyon jó csapat, nem véletlenül jutott be második helyen a rájátszásba. Volt két-három olyan rövidzárlatunk, ami megzavart minket, olyankor inkonzisztens döntéseket hoztunk. Egy ilyen fiatal csapatnál benne vannak ezek a hibák. A második félidőben nagy energiákat mozgósítottunk és visszajöttünk a meccsbe, amire büszkék lehetünk. Ettől függetlenül, többet kell tennünk ahhoz, hogy megnyerjük ezt a párharcot. Remélem, visszajövünk még ebbe a csarnokba! Rytis Pipirasnak jobbulást kívánok!”