Ismét megcsináltuk hazai pályán, Farkas győzelem született a rájátszás negyedik meccsén is!
A párharc negyedik felvonása igazi karaktertesztnek bizonyult csapatunk számára. Az idegenbeli, végletekig kiélezett vereséget követően hazai környezetben kellett reagálnia a csapatnak – és a válasz nem is maradt el. Végig nagy intenzitással, fegyelmezetten játszottunk, és egyértelműen látszott, hogy tanultunk az előző összecsapások hibáiból.
A mérkőzés során többször is fordult a játék képe, azonban mentálisan végig stabilabbnak bizonyultunk a kulcspillanatokban. A második félidőben sikerült ritmust váltanunk, és védekezésben széthajtanunk a fáradó Nyíregyháziakat.
Kiemelésre méltó továbbá saját nevelésű játékosunk Ragályi Levente teljesítménye, aki remekül szerepelt védekezésben és támadásban is, 16 ponttal, és stabil védekezéssel járult hozzá ehhez a fontos sikerhez!
A győzelem nem csupán egyenlítést jelent a párharcban, hanem komoly lélektani előnyt is: 2–2-re módosult az állás, így minden egyetlen mérkőzésen dől el. A sorozat eddigi alakulása alapján egyértelmű, hogy apró részletek, egy-egy jobb döntés vagy extra egyéni teljesítmény határozhatja meg a továbbjutás sorsát.
A mindent eldöntő ötödik mérkőzésre április 26-án, vasárnap kerül sor, ahol már nem lesz lehetőség javításra – csak egy csapat léphet tovább.
Peka-Bau MEAFC Wolves: 99 – Hübner Nyíregyháza BS: 91 (23-27, 28-24, 25-25, 23-15)
Peka-Bau MEAFC Wolves; Kékesi 19/9, Dunai 17/6, Ragályi 16, Radics 16, Velkey 8/6, Árva-File 8/6, Czermann 8, Kelemen 6, Gadus 1, Molnár -, Meleg -, Mokánszki –
Vezetőedzőnk nyilatkozata:
Szollár Gergő: “Gratulálok a csapatomnak! Ma este ismét megmutatták, mekkora szívük van. Ez a párharc tele van hullámhegyekkel és völgyekkel; mentálisan, fizikálisan és szakmailag is kiváló csata zajlik. A párharc abszolút nyitott. Két szoros végjátékot veszítettünk el idegenben, de mindent megteszünk azért, hogy harmadjára már mi hagyjuk el győztesen a pályát! Gratulálok a Nyíregyhazanak is, azt gondolom remek párharcot vívunk.”