Bronzéremmel zárták a szezont az U17-esink!
Vasárnap került megrendezésre a fiú U17 II.osztály Országos Döntője Dunaújvárosban. Bacsó István és Komlósi Márk csapata a középszakaszt magabiztosan megnyerve került a négyes döntőbe, így okkal reménykedtek az éremszerzésben.
Az előddöntőben a házigazda Dunaújváros csak szoros szettekben bizonyult jobbnak a MEAFC-tól. Így a bronzéremért kellet megküzdeni U17-eseinknek a Dág ellen. Ezen a mérkőzésen végig irányítva és magabiztosan játszott a MEAFC így a végén az ő nyaukba került a bronzérem.
Vezetőedzői értékelések a mérkőzések után:
DSE – MEAFC-Miskolc 3:0
,, Ismertük a dunaújváros rekordját a mérkőzés előtt, de tudtunk ha a legjobbunkat hozzuk kiegyenlített mérkőzés lesz. Az első szettben ez nem valósult meg, gyengén kezdtünk, de a végére sikerült megtalálni a játékunk. Ezt a játékot már tudtuk hozni a következő két szettben viszont sajnos mindkét szettben tetemes előnyről vesztettük a szettet és ezzel az elődöntőt” – Komlósi Márk
MEAFC-Miskolc -Dág KSE 3:0
,, Az év utolsó mérkőzésén a bronzérem volt a tét. Fiaink minden taktikai utasítást betartva játszottak végig a mérkőzésen. Minden játszmában óriási előnyt harcoltak ki, így azoknak is lehetősége volt a döntőben játszani aki eddig kevesebb lehetőséget kapott. Minden jó ha a vége jó. Gratulálok a csapatnak az egész éves teljesítményhez. Szép játék volt itt a döntőben. Megérdemelten nyertek érmet a srácok. Gratulálok a Dág csapatának is szép küzdelem volt. Külön köszönet a szülőknek, akik egész évben támogatták a fiúkat. Fájó szívvel, de éremmel búcsúzunk kollégámtól Komlósi Márktól. Köszönettel tartozom a vezetőségnek is hiszen egész évben támogatták a munkánkat. Hajra MEAFC!” – Bacsó István
MEAFC-Miskolc: Horváth Levente, Vécsei Levente, Szabó Péter, Kovács Ábel, Takács Bálint, Komló Márk, Regős Zétény, Bíró Bálint, Novák Levente, Dombóvári Máté, Baráth Nesztor Angelusz, Csibi Martin, Novák Benedek.
Ezutón is gratulálunk az egész csapatnak!