Röplabda szakosztály,  Röplabda U14

Nehéz dunaújvárosi játéknap az U18-asoknak

Dunaújvárosban folytatódtak az U18 II. osztály küzdelmei a MEAFC-Miskolc számára. Csapatunk a SZESE, majd a házigazda DSE Röplabda Akadémia ellen lépett pályára, a fordulót pedig két vereséggel zárta.

SZESE – MEAFC-Miskolc 3:0

Az első játszmában szoros csatát vívtak egymással a csapatok, a végjáték azonban a győriek javára dőlt el. A folytatásban ellenfelünk magabiztosabbá vált, és végül három szettben megnyerte a találkozót.

Bacsó István vezetőedző:

„Az első szettben a két csapat egymásnak ugrott, szoros csatának lehettünk tanúi. Sajnos nem a mi javunkra dőlt el a végjáték. Ez a pillanat benne maradt a srácokban, és csak a harmadik játszma közepén kapcsoltunk magasabb fokozatba. A Győr viszont jól koncentrált, és visszaverte a támadásainkat. Néhány jó nyitásnak köszönhetően még felcsillant a remény, de az egyéni hibáink ellensúlyozták ezt, így a Győr sima győzelmet aratott. Az első szettért gratulálok a csapatomnak, a győzelemhez pedig a győri alakulatnak. Dolgozunk tovább! Hajrá, MEAFC!”

MEAFC-Miskolc – DSE Röplabda Akadémia 1:3

A második mérkőzést jól kezdte együttesünk, és megnyerte az első játszmát. Ezt követően azonban a DSE átvette az irányítást, és három egymást követő szett megnyerésével fordította meg a találkozót.

Bacsó István vezetőedző:

„Nem nagyon tudok mit mondani arra, hogyan adtuk át teljesen a lélektani előnyt az első játszma megnyerése után. A pontszerzés még realitásnak tűnt, viszont az utolsó szett végjátékában szinte egyszemélyes csapattá váltunk. Minden tiszteletem a csapatkapitányt illeti, mert az utolsó pillanatig küzdött. Az első szettért dicséret illeti a csapatot. Gratulálok a DSE együttesének a győzelemhez, a saját csapatomnak pedig a helyenként kiváló játékhoz. Reméljük, szebb lesz a folytatás. Hajrá, MEAFC!”

MEAFC-Miskolc U18: Tóth Levente, Resetár Máté Gábor, Takács Bálint, Antal Szilárd Levente, Lupkovics Gergő, Czurkó Benedek, Selmeczki Áron, Urbán Zétény, Ádám Árpád, Veres Boldozsár, Novák Benedek, Pásztor Balázs.

A dunaújvárosi forduló ezúttal nem hozott pontot U18-as csapatunk számára, a mérkőzések egyes időszakaiban mutatott játék azonban biztató lehet a folytatásra nézve.