A címvédő ellen kezdte meg a TippmixPro Férfi Extraligát a MEAFC-Peka Bau!
Hazai pályán, a bajnoki címvédő és kupagyőztes Fino Kaposvár ellen kezdte meg szereplését a 2026/2027-es TippmixPro Férfi Extraligában a MEAFC-Peka Bau. A miskolci együttes az első játszmában komoly küzdelemre késztette esélyesebb ellenfelét, végül azonban a vendégek három szettben szerezték meg a győzelmet.
A Miskolci Egyetemi Körcsarnokban rendezett szezonnyitó első játszmájában a kaposváriak ragadták magukhoz a kezdeményezést. A vendégek 13:5-re is vezettek, ám a hazaiak nem adták fel, fokozatosan dolgozták le hátrányukat. A miskolciak 18:18-nál utolérték ellenfelüket, majd a hajrában 23:22-re már a vezetést is átvették. A végjátékban azonban a címvédő bizonyult pontosabbnak, és három egymást követő ponttal 25:23-ra megnyerte a nyitó szettet.

A második játszmában már egyértelműen a Kaposvár akarata érvényesült. A vendégek agresszív nyitásaikkal jelentősen megnehezítették a miskolciak nyitásfogadását, így a hazai támadások felépítése is nehézkessé vált. A somogyiak hamar jelentős előnyt alakítottak ki, és 25:12-re nyerték a szettet.

A harmadik felvonás elején még tartotta a lépést ellenfelével a MEAFC, sőt 5:4-nél vezetett is, ám ezt követően ismét a vendégek kerültek fölénybe. A Kaposvár fokozatosan növelte előnyét, és 25:15-ös részsikerével lezárta a találkozót.

A miskolci együttes legeredményesebb játékosa Elleh Jonathan Chidi volt 10 ponttal, Veres Bence 9, Iván Bence pedig 8 pontot szerzett. A vendégeknél Jacob Steele 15 ponttal bizonyult a mérkőzés legeredményesebb játékosának.
Bár a szezonnyitó nem hozott pontszerzést a MEAFC-Peka Bau számára, az első játszmában mutatott küzdeni akarás és a jelentős hátrányból történő felzárkózás mindenképpen pozitívumként értékelhető.
TippmixPro Férfi Extraliga – 1. forduló
MEAFC-Peka Bau – Fino Kaposvár 0:3 (23:25, 12:25, 15:25)
Miskolci Egyetemi Körcsarnok, 128 néző. Játékvezetők: Radasovszki, Villás.
MEAFC-Peka Bau: Iván Bence 8, Elleh Jonathan Chidi 10, Veres Bence 9, Garan Bálint 2, Yonni Iglesias Hechavarría 1, Fenyvesi Barnabás 3. Csere: Fenyvesi Dániel (liberó), Faragó Bence 4, Fülöp Attila. Vezetőedző: Kovács Zoltán.
Fino Kaposvár: Dávid Cs. 1, Grigoriev 12, Magyar 5, Hubicska 12, Campbell 4, Steele 15. Csere: Jorge Feliciano (liberó), Bögöly 7, Wetjen 2. Vezetőedző: Zoran Kedačič.
Edzői értékelések
Kovács Zoltán, a MEAFC-Peka Bau vezetőedzője:
„A bajnokesélyes rivális nagyon agresszívan szervált, amikkel nem nagyon tudtunk mit kezdeni. Az első szett viszont nagyon pozitív volt a számomra, mert hatalmas hátrányból sikerült visszajönnünk és még a játszmanyerésre is volt esélyünk, de utána még a támadásokig is nehezen tudtunk eljutni.”
Zoran Kedačič, a Fino Kaposvár vezetőedzője:
,, Elégedett vagyok a csapat teljesítményével. Számunkra tipikus miskolci meccs volt, mert az elején meg kellett küzdenünk a körülményekkel, az alacsony mennyezettel, de aztán amikor sikerült alkalmazkodni ehhez, onnantól kezdve jó nyitásokkal, védekezéssel, blokkokkal és támadásokkal a hazaiak fölé tudtunk kerekedni.”
Budapesten folytatjuk
A MEAFC-Peka Bau legközelebb október 22-én, csütörtökön 20 órától lép pályára, amikor a TFSE vendégeként folytatja bajnoki szereplését a fővárosban. A mérkőzést élőben közvetíti youtube csatornáján a MEAFC-Peka Bau.
EGYÜTT.MINDIG.MEAFC.