Kiemelt hírek,  Röplabda Extraliga,  Röplabda szakosztály

A második játszmában megszorongattuk a MÁV Előrét!

A TippmixPro Férfi Extraliga harmadik fordulójában Székesfehérváron lépett pályára a MEAFC-Peka Bau. Együttesünk a második játszmában sokáig szorosan tartotta az eredményt a bajnoki ezüstérmes otthonában, végül azonban a házigazda MÁV Előre Foxconn három szettben győzött.

A bajnokságot két győzelemmel kezdő fehérváriak otthonában folytatta szereplését a MEAFC-Peka Bau. Kovács Zoltán együttese a Kaposvár és a TFSE elleni találkozókat követően ezúttal is nehéz feladat előtt állt, hiszen a bajnoki cím egyik esélyesének otthonában kellett helytállnia.

Az első játszmát jól kezdték a mieink, akik az első pontot is megszerezték, azonban a hazaiak hamar átvették az irányítást. A fehérváriak 11:5-re elléptek, és bár csapatunk igyekezett csökkenteni a különbséget, a kialakult hátrányt már nem sikerült ledolgozni. A MÁV Előre végül 25:17-re nyerte meg a nyitószettet.

A második játszmában már jóval kiegyenlítettebb küzdelem alakult ki. A hazaiak ugyan ezúttal is előnybe kerültek, de a miskolciak nem engedték jelentősen eltávolodni ellenfelüket. A fehérváriak 8:4-es vezetését követően sikerült felzárkóznunk, majd 15:13-nál ismét két pontra csökkent a különbség. A játszma legfontosabb szakaszában, 18:17-nél már mindössze egyetlen pont választotta el a két együttest. Ekkor azonban a házigazdák ismét ritmust váltottak, és a végjátékban mutatott határozottabb teljesítményükkel 25:20-ra ezt a szettet is megnyerték.

A harmadik játszmában már nem sikerült megismételni a második szettben mutatott játékot. A MÁV Előre nyitásai komoly nehézségeket okoztak fogadásban, ami a támadásépítésünkre is rányomta a bélyegét. A hazaiak fokozatosan növelték előnyüket, 13:8 után 17:9-re húztak el, és végül 25:13-ra megnyerték a harmadik játszmát, ezzel pedig a mérkőzést is.

A találkozón csapatunk legeredményesebb játékosa Elleh Jonathan Chidi volt 9 ponttal, őt Veres Bence követte 8 ponttal, míg Fenyvesi Barnabás 5 pontot szerzett. A hazaiaknál Jan Jirásek 14, Varga Péter pedig 11 pontig jutott.

Kovács Zoltán vezetőedző a mérkőzést követően így értékelt:

„Papírforma eredmény született. Az első játszmában sajnos, egy-egy állásba nagyon beragadtunk, ami megpecsételte a sorsunkat. A második játszmára viszont lehet építkezni, ott partnerei tudtunk lenni a fehérváriaknak, viszont a harmadikban nagyon megszerváltak minket és teljesen szétesett a fogadásunk, így pedig a támadójátékunk sem tudott hatékony lenni.”

A székesfehérvári találkozó ismét megmutatta, hogy a stabil nyitásfogadás és a hosszabb periódusokon keresztül fenntartott koncentráció elengedhetetlen ahhoz, hogy csapatunk eredményesen tudjon versenyezni az Extraliga együtteseivel. A második játszmában mutatott teljesítmény ugyanakkor biztató lehet a folytatásra.

Sok idő azonban nincs a javításra, hiszen november 6-án, pénteken 18 órától ismét hazai pályán lépünk pályára. Az Egyetemi Körcsarnokban a DEAC együttesét fogadjuk, ahol célunk, hogy megszerezzük első bajnoki pontjainkat.

Elővételes jegyek ITT!


Mérkőzésadatok

TippmixPro Férfi Extraliga – alapszakasz, 3. forduló

MÁV Előre Foxconn – MEAFC-Peka Bau 3:0 (25:17, 25:20, 25:13)

Helyszín: Székesfehérvár, MÁV Előre Volleyball Center
Nézőszám: 91
Játékvezetők: Mezőffy Zsolt, Kiss Norbert

MEAFC-Peka Bau: Iván Bence 2, Elleh Jonathan Chidi 9, Veres Bence 8, Garan Bálint 2, Yonni Jesús Iglesias Hechavarría 2, Fenyvesi Barnabás 5. Cserék: Fenyvesi Dániel, Kondor Kristóf (liberók), Faragó, Fülöp.

Vezetőedző: Kovács Zoltán.

MÁV Előre Foxconn: Ambrus 3, Vulikics 3, Chavers 6, Eke 5, Varga Péter 11, Jirásek 14. Cserék: Takács M., Szentesi (liberók), Bandi, Péter A. 1, Péter M. 1, Szávai, Tamási.

Vezetőedző: Alekszandar Milivojevics.