Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

Negyedik lett a MEAFC-Miskolc

Fennállása óta először vehetett részt a férfi kosárlabda dr. Hepp Ferenc Emlékkupa négyes döntőjében a MEAFC-Miskolc. Az április 1-2-án, a debreceni Főnix Arénában megrendezett eseményen a miskolciak nagyot küzdöttek és végül a negyedik helyen zártak.

A közel 90 csapatot felvonultató idei küzdelemsorozat befejezését jelentő debreceni final four a miskolciak számára nem úgy sikerült, mint, ahogy azt eltervezték. Túl sok idejük azonban nincs a búslakodásra, mert csütörtökön már az NB I/B rájátszásban kell bizonyítaniuk.

  • A debreceni, pénteki elődöntőben óriási, végig fej-fej melletti küzdelemben maradtunk alul az NB I/B Piros-csoport egyik élcsapatával, a Vasas Akadémiával szemben – fogalmazott dr. Fazekas Csaba, a MEAFC-Miskolc szakosztályvezetője.- Riválisunknak csak a hajrájában sikerült a maguk javára fordítaniuk a meccset. A 3.helyért megvívott szombati összecsapásra a fiúk nem tudták kipihenni a vereség okozta mentális fáradtságot, egy kicsit kiégtek. A Budafok, elsősorban kiváló egyéni- és dobóteljesítményének köszönhetően, összességében megérdemelten nyert ellenünk. Az idei Hepp-kupát – egy színvonalas derbin – végül a Vasas Akadémiának sikerült megnyernie a Budapesti Honvéddal szemben.  

Csalódottak, de jövőre is döntőznének!

Váczi Péter, a MEAFC-Miskolc vezetőedzője a következőképpen értékelte a hétvégén látottakat: – Nagy fegyverténynek számít, hogy részt vehettünk a Hepp-kupa idei döntőjében. Igazán felemelő, nagyszerű érzés volt történelmet írni a Főnix Csarnokban. Az első mérkőzésen ennek az évnek a legjobb teljesítményét nyújtottuk a Piros-csoportos élcsapat, a Vasas Akadémia ellen. A találkozó nagy részében mi vezettünk, sajnos azonban az utolsó 3-4 perc ellenfelünknek sikerült jobban, így a végén ők örülhettek. Véleményem szerint a mi elődöntőnk jóval nagyobb csatát hozott, mint a másik ág mérkőzése. Talán ez lehetett az oka annak, hogy másnap az NB II. éllovasa, a Budafok ellen nem tudtunk győzni. Ellenfelünk sokkal élesebbnek, fókuszáltabbnak és fizikálisan pihentebbnek tűnt. Nagyon csalódottak vagyunk, hogy végül csak a negyedik helyett sikerült megszereznünk, de annak örülünk, hogy meg tudtuk mutatni magunkat az ország sportszerető közönségének. Jövőre szeretnénk újra bejutni a döntőbe!

A miskolciak eredményei:

Elődöntő: MEAFC-Miskolc – Vasas Akadémia 51-61 (10-12, 15-12, 15-16, 11-21)

3. helyért: MEAFC-Miskolc- Budafok KK 73-93 (18-24, 19-26, 19-20, 17-23)

Végeredmény:

1. Vasas Akadémia

2. Budapesti Honvéd

3. Budafok KK

4. MEAFC-Miskolc