Röplabda szakosztály,  Röplabda U13

Bronzérmes a MEAFC-Bársony!

Röplabda 2019-2020 – U-13 MEAFC-Bársony

A Dunszt Ferenc U13 Országos Mini Bajnokság II. osztály 3. fordulója során Kunhegyesen küzdhettünk meg. Ez a forduló emlékezetes marad számunkra, hiszen a fiúk megszerezték életük első röplabda érmét! A hónapok óta zajló kemény munka kifizetődött, a fejlődésük szemmel látható volt. 

Kunhegyesen február 1-jén első mérkőzésünket a házigazda Tomajmonostora ellen vívtuk. Már az első meccs igen izgalmasra sikeredett. Az első szettet 25-23 arányban a házigazdák nyerték, de végig szoros küzdelem volt. A második szettet 16-25 arányban csapatunk hozta. Elérkeztünk a döntő szetthez, ahol hihetetlenül izgalmas végjátékban ledolgoztuk több pontos lemaradásunkat és 25-27 arányban megnyertük a mérkőzést! 

Második mérkőzésünket a MAFC-BME csapata ellen játszottuk. Egy kemény ellenféllel néztünk szembe, akik frissen érkeztek a pályára, nekünk pihenő időnk sem volt. A fáradtság, az ellenfél technikai előnye és sokkal nagyobb játéktapasztalata azt eredményezte, hogy 3-0 arányban a MAFC –BME győzedelmeskedett. Ugyanakkor újonc csapat létünkre szépen helyt álltak a fiúk, a harmadik szettben csak 7 pont volt a különbség!

A helyosztók során elsőként testvércsapatunkkal, a MEAFC-ARANY csapatával küzdöttünk meg. Ezt 2-0-ra elvesztettük, de ki kell emelnem, év elejéhez képest, sokkal szorosabb mérkőzéseket tudnak most már a fiúk játszani a tőlük sokkal rutinosabb játékosok ellen. 

A bronz mérkőzés során ismét Tomajmonostorával kerültünk szembe. A fiúk hatalmasat küzdöttek, nagyon akarták az érmet. A több hónapnyi kemény edzésmunka után igazán ki voltak már éhezve a sikerre. Elhitték, hogy győzhetnek és győztek is! Magukat és utolsó erejüket összeszedve végig a tőlük telhető legjobb teljesítményt nyújtották a pályán – még fáradtan is – koncentráltak, akarták a győzelmet. Amikor betalált az utolsó nyitás és megnyertük a mérkőzést, hihetetlen boldogságot és örömöt láttam rajtuk! Igazi csapatként örültünk a győzelemnek! Ezért az érzésért éri meg edzéseken izzadni, ezért éri meg áldozatokat hozni! A mérkőzés után együtt szurkoltunk testvércsapatunknak, akik ezüstéremmel távoztak a tornáról. Ezúton is gratulálunk nekik!

 „Csapat legjobb játékosa” díjat Bialkó Milán kapta, aki csapatkapitányként immáron 3 tornán keresztül végig megbízható, stabil teljesítményt nyújtott játékával. 

Őszintén remélem, hogy a most kapott bronzérem kellő motivációt biztosít a gyerekeknek a jövőben arra, hogy még keményebben dolgozzanak, még tovább fejlődjenek. 

Gratulálok a csapatnak, szép volt fiúk! 

MEAFC-Bársony: Bialkó Milán, Bártfai Ákos, Polanen Áron, Kormos Huba, Skoda Bálint, Lakatos Levente, Konecsni Benedek, Repei Ákos, Iglai Bence

Edző: Obbágy Zsuzsanna