Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

Egységben az erő!

Röplabda NB II Keleti 2019-2020 – MEAFC-Miskolc felnőtt

Február 8-án a rájátszás 1. fordulójával folytatódott az NB II-es bajnokság keleti régiója. Felnőtt csapatunk hazai környezetben fogadta a GLP Nyíregyházát. A forduló előtt a vendégek 2 ponttal előzték meg csapatunknak. Így mindenképpen győzni kellett ahhoz, hogy megelőzzük őket a tabellán. 

Ennek tudatában léptek pályára a srácok. Már az első pillanattól kezdve magához ragadta csapatunk a mérkőzést irányítását. Igaz a szett első részén egy darabig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám egy idő után sikerült a rutinosabb játékosainknak felőrölni az ellenfelet. Jól nyitottunk ebben a felvonásban Berkes Zoltán kiemelkedett ezen a téren, így a vendégek nagyon nehezen tudtak támadást kialakítani, ha ez mégis sikerült a sáncmunkák vagy mezőny munkák abszolút a helyén volt. Így az első felvonást 25:12 arányban hozta le csapatunk. 

A második felvonásban is csapatunk akarata dominált. Viszont a végjátékba csúsztak hibák, rossz feladások és támadás befejezések. Így a vendégeket sikerült visszahozni a mérkőzésbe csapatunknak. Így majd 100 néző aki ellátogatott erre a mérkőzésre egy igazán izgalmas végjátékot láthatott. Ahol szerencsére ismét a rutinunk az akaratunk a szívünk és az egymásért a csapatért való küzdés győzött és vele együtt mi is. 27:25 ide. 

Kezdődhetett a harmadik etap. Ez a szett már egy teljesen megnyugodott koncentrált és a játékot élvező csapatot mutatott hazai részről. Esélyt sem adtak játékosaink a nyírségieknek arra, hogy akár egy percig elhiggyék, hogy van még keresni valójuk ezen a mérkőzésen. Így ezt a játékrészt is megnyerte csapatunk 25:15 arányban és ezzel a mérkőzést is 3:0 arányban.  

Bacsó István vezetőedző értékelése a mérkőzésről: ,,Az első erőpróbán túl vagyunk! A csapat a rájátszás első mérkőzésén megmutatta a rutin felül tud emelkedni a fiatalos lendületen. Kiválóan kezdtük a mérkőzést és kiválóan fejeztük be. Kulcspillanatokban sem remegtünk meg. A mérkőzést kontrolláltuk, irányítottuk. A mai mérkőzés az akarat diadala volt. Gratulálok a csapatnak!”

NB II Kelet rájátszás 1.forduló

MEAFC-Miskolc – GLP Nyíregyháza 3:0

MEAFC-Miskolc: Bagó, Surányi, Kiss, Berkes, Busák, Barócsi

Cserék: Szántai (liberó), Kozsla, Molnár, Varga, Klein, Pallós

További eredmények: 

Szolnok Sportcentrum NB2 – Gödöllői RC 0:3

PSE Debrecen – Gyöngyösi RSE  0:3

A bajnokság állás az alábbi linken érhető el.

Nincs megállás csapatunk számára a következő fordulóban Szolnokra látogatnak a fiúk.

A mérkőzés február 15-én 16 órakor kezdődik a Tiszavirág Aránéban.