Labdarúgó szakosztály

Feljutott az NBII-be a MEAFC Futsal csapata!

Hazai pályán is megnyertük az osztályozó mérkőzést.Két évvel ezelőtt az első szezonunk után a létszám szűkítést követően búcsúzni kényszerültünk az NBII-ből. Ezután tavaly az NBIII-as bajnokságban a 3. helyet szereztük meg. Idén alapvető célunk volt, hogy a bajnokság első két helyének valamelyikén végezzünk, amivel a rájátszásba tudunk jutni.

A bajnokság során az első három helyen folyamatosan változott az állás a Mád FC, a DSI és közöttünk. Ez a három csapat kiemelkedett a bajnokságból. Féltávnál 1 pont hátránnyal álltunk a 2. helyen. A bajnokság három fordulóval a vége előtt dőlt el, ekkor hazai pályán egy utolsó perces góllal kaptunk ki a Mád FC-től. Így az utolsó fordulóban a DSI ellen idegenben a bajnokság második helye volt a tét. Itt magabiztos győzelmet arattunk, így a rájátszásba jutottunk.

A rájátszásban a Csongrád megyei központú NBIII-as csoport bajnokát kaptunk ellenfélül. A Kelebia csapata közel hasonló játékerőt és játékstílust képviselt, mint mi. Az első meccsen idegenben sikerült 5-3-as győzelmet aratunk. Hazai pályán már esélyesként vártuk a visszavágót, 4-3-as győzelmet sikerült aratnunk, a szoros eredmény ellenére nem igazán volt veszélyben a továbbjutásunk egy pillanatra sem.

A következő szezont az NBII  Keleti csoportjában fogjuk kezdeni. Szeretnénk időben megkezdeni a felkészülésünket, hogy megfelelő állapotban tudjunk nekivágni a bajnokságnak. Alapvető célunk a biztos benn maradást. A jövő évtől U18-as csapatot is fogunk versenyeztetni, bízunk benne, hogy az elkövetkezőkben sok tehetséges játékost tudunk majd a felnőtt csapatunknak nevelni.