Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

Fordulatos mérkőzés Nyíregyháza ellen!

Az NB II Keleti ,,B” csoportjának 11. fordulójában csapatunk Nyíregyházára látogatott. A két csapat mindig feszült hangulatú és szoros mérkőzéseket játszik egymással, ez most sem volt máshogy. Igaz a vendéglátók az alapszakasz részét a bajnokságnak már behúzták, csapatunk így is nagy elszántsággal állt neki a mérkőzésnek. (Igaz most is voltak meghatározó hiányzói csapatunknak)

Az első szettben csapatunk kereste a játékritmusát, végig a hazai csapat dominált, így ezt el is vesztettük. A következő felvonásban felállást váltott csapatunk és így már eredményesebbek is tudtunk lenne ennek gyümölcse az egyenlítés volt. 

A harmadik játékrészben ismét a hazaiak kezdtek jól, de csapatunk a játékrész felénél átvette a vezetés és nem is engedte ki azt kezei közül. A negyedig felvonást a hazai gárda kezdte jobben köszönhetően a nyitásainak és annak, hogy nem tudtuk befejezni a támadásainkat. 

Következett az ötödik játszma ahol végig csapatunk vezetett a játékrész vége szerencsésebben alakult a hazai csapatnak így ők nyerték azt és vele a mérkőzést is. 

A mérkőzésről összességében elmondható, hogy parázs és színvonalas mérkőzés volt, míg úgyis, hogy a hazai pálya világítása enyhén szólva sem volt megfelelő egy mérkőzés lebonyolításhoz. Valamint a bírói döntések is nagyban befolyásolták az eredményt. 

Bacsó István edző nyilatkozata: ,, Összetett mérkőzésen vagyunk túl. Soktényezős körülmények befolyásolták kissé hiányos csapatunk játékát. A küzdelemre viszont nem lehetett panasz. A kisebb technikai hibáinkat küzdő szellemmel visszahoztuk. Sajnos a döntő szett óriási csatában külső befolyás miatt lett a Nyíregyházáé. Így a győzelmet is megkaparintották. Gratulálok a csapatnak. Lélekben készülünk a rájátszásra. „

NB II Keleti ,,B” csoport 11. forduló

GLP Nyíregyháza – MEAFC-Miskolc 3:2

MEAFC-Miskolc: Surányi István, Kiss Péter, Busák István, Kozsla Ádám, Pallós Gergő, Klein Péter, Szántai Balázs, Barócsi Ákos 

Az alapszakasz utolsó mérkőzését január 18-án hazai környezetben 17:30-tól játsszuk a DEAC U21 csapata ellen E/4 tornateremben. 

Az utolsó forduló előtt az is eldőlt, hogy a rájátszás szakaszára a Nyíregyháza fordulhat rá kedvezőbb helyzetből. Hiszen a versenykiírás értelmében a legelőkelőbb helyen végzett NB II-es csapat (jelen esetben a Nyíregyháza) 4 ponttal az azt követő (MEAFC-Miskolc) 2 ponttal indul neki a rájátszásnak. Míg csoportunk harmadik NB II-es csapata a PSE Debrecen 0 ponttal vág neki ennek a szakasznak. Az alapszakaszban szerzett pontok pedig elvesznek. 

A Keleti ,,A” csoportból (ahol U21-es csapatunk is szerepel) a Gyöngyös végzett az élen az NBII-es csapatok közül így ők is 4 ponttal vágnak neki a rájátszásnak. Míg a Szolnoki Sportcentrum NBII 2 ponttal és a Gödöllői RC 0 ponttal. 

Tehát a rájátszásban felnőtt csapatunknak a Nyíregyháza, Gyöngyös, Gödöllő, Szolnoki Sportcentrum NB II , PSE Debrecen csapataival kell megküzdeni az NBI-be való kerülésért oda-visszavágós lebonyolításban. 

A rájátszás első mérkőzését február 8-án hazai pályán kezdjük a GLP Nyíregyháza ellen. 

Várható kezdés 17:30! 

Fontos mérkőzés lesz, hiszen, ha nyerünk már meg is előzhetjük a szabolcsi együttest. 

NB II Kelet rájátszás 1. forduló

Február 8. 17:30  Miskolc-Egyetemváros E/4 tornaterem 

MEAFC-Miskolc – GLP Nyíregyháza 

Minden kedves szurkolót szeretettel várunk! 

A belépés díjtalan!