Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

Idegenbeli mérkőzések a bajnoki szünetben

Tiszaújvárosban vereséggel, Szolnokon győzelemmel zárt a MEAFC.

Több csapathoz hasonlóan a miskolciak számára is három hetes bajnoki szünetet mutatott a versenynaptár, így Béresék edzőmérkőzésekkel igyekeztek formában tartani magukat ezen a héten. A borsodi találkozón a házigazdánál pályára lépett az újonnan igazolt amerikai, Jake Martin is. A légiós remek teljesítményével győzelemre vezette csapatát a kicsit haloványabban játszó miskolciak ellen.

Csütörtökön a Zöld-csoport egyik újoncához utazott a MEAFC. Az „A” csoportos Szolnoki Olajbányász keretében pallérozódó fiatal házigazda komoly ellenfélnek ígérkezett. Az értékes tanulságokkal szolgáló fordulatos találkozón ismét alázatos csapatként tudott nyerni a MEAFC, így 1:1-es mérleggel zárta a felkészülési hetet.

Tiszaújvárosi Phoenix KK – MEAFC-Miskolc 103-89 (19-24, 29-19, 31-27, 24-19)

Felkészülési mérkőzés, Tiszaújváros.

Vezette: Domán István, Vaszi Ádám.

Tiszaújváros: Kiss (10/6), Szilasi (5/3), Tóth (22), Martin (31/21), Orliczki (10). Csere: Molnár (6/), Pöstényi (7/6), Kovács (6), Szabó (4), Lenke, Eremiás. Edző: Szendrey Zsombor.

MEAFC: Takács (12/3), Kozák M. (24/12), Sándor, Thornton (12/6), Lippai (21). Csere: Béres (7), Asszú (7), Kozák B. (4), Orliczki (2), Hartman, Pap. Edző: Drahos Gábor.

Szolnoki Olajbányász – MEAFC-Miskolc 77-80 (26-22, 14-21, 26-16, 11-21)

Felkészülési mérkőzés, Szolnok.

Vezette: Fodor Attila, Rácz Zsolt, Drenyovszki Dániel.

Szolnok: Frank (11/3), Pallai (10/6), Arnóth (4/3), Rudner (22/15), Taiwo (8). Csere: Gilszki (10/6), Rékasi (8), Csák (4/3), Burai, Horváth, Orbán, Komlósi. Edző: Szarvas Gábor.

MEAFC: Kozák M. (3), Kozák B. (7/3), Thornton (9/3), Homoki (24), Lippai (10). Csere: Takács (12/6), Béres (8), Asszú (5), Gadus (2), Pap, Sándor. Edző: Drahos Gábor.

Drahos Gábor, vezetőedző: Ha egy-egy szóval kellene jellemeznem a két edzőmérkőzést, akkor Tiszaújvárosban az osztálykirándulás, Szolnokon pedig a koncentráltság jutna eszembe. A három hetes, hosszú bajnoki szünetben nem szerettünk volna leállni, így komoly és harcos idegenbeli pályákra terveztük mérkőzéseinket. Kiváló visszajelzések jöttek most is, be is építjük a napi munkába.