Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

Kamatostul visszaadtuk az egri kölcsönt!

A második félidei kiváló védekezésünkkel alaposan megleptük a vendégeket……és magunkat is!

Biztató előjelekkel várta a MEAFC az egyre jobb formába lendülő, bennünket ősszel  hat ponttal legyőző, de a tabellán mögttünk álló egrieket. Egyrészt Drahos Gábor két hét kihagyás után, a mérkőzést megelőző napon ismét edzésre jelentkezett, másfelől ott melegített a pályán egy újabb roppant tapasztalattal bíró miskolci „róka”, Sneider Zoltán is. Irányítónk bokája még a Kecskemét elleni győzelem hajrájában sérült meg komolyabban, így azóta az ő mozgását gyakorlatilag nélkülöznünk kellett, Sneider pedig – Tóth Tamás sérülése miatt – az NB II-es csapatunktól, tehát házon belüli segítségként érkezett a B csoportos kerethez.

A két gárda őszi mérkőzéséhez hasonlóan ismét Mátéparádéjával kezdődött a találkozó. Tóth Gábor kezdő tripláját követően az egriek bedobója, ahogyan az odavágón, úgy most is bizonyította klasszisát, és 15 ponttal nyitotta meg a pontgyártást. Gond egy szál se, hiszen szépen sarjadó szokásos csapatjátékunkra már ekkor is bátran támaszkodva szorosan ragadtunk a minimális előnyt szerző vendégekhez (21-23).

Öt perc alatt Máté újabb öt pontjával öttel meglépett az Eger (25-30). Galló és Szepesi gyors kosara után a nagyot küzdő Szojka előbb egyenlített, majd a vezetést is megszerezte a több, mint éledező miskolciaknak. Hogy a szünetre már nyugodtabban érkezzenek a hazaiak, arról Drahosgondoskodott. Ismét üzemi hőfokon közlekedő karmesterünk ugyanis 3 perc alatt bevert egy tizest (45-37).

A folytatás egyértelműen a MEAFC elszántságáról, hozzáállásáról szólt. Bár akadtak azért hibák, a helyenként teljesen összezavarodott, életerős egri fiatalok még így sem nagyon tudtak mit kezdeni az egymást segítő, lelkes hazai védekezéssel. Mivel Szojka továbbra is korlátlan úr volt a palánkok alatt (18 pont, 12 lepattanó), így a különbség egyre csak nőtt. A negyed végén Kiss Balázs aztán egy duplával és egy gyönyörű triplával még tovább lökte a virágos miskolci szekeret (63-47).

Bár az utolsó negyedben a meccs villámgyorsan eldőlt, azért így is maradt bőven feljegyeznivaló. Drahos kiosztotta 8. gólpasszát, Szojka továbbra is foghatatlan volt, Orosz 6-os mezben 6 perc alatt szerzett 6 pontot és Koroknai mellett Orliczki is ismét pályára került, Galló meg bedobta az utolsó kosarat.

Csapatunk igazolva az aktuális  papírformát, meggyőző revansot vett az ottani szoros fiaskóért, és teljesen megérdemelten gyűjtötte be hetedik győzelmét (88-54).

MEAFC – EKF-Eger-KOK 88-54 (21-23, 24-14, 18-10, 25-7)

NB I/B Keleti csoport, 13.forduló. Miskolc, Egyetemi Körcsarnok.

Vezette: Gaál István, Józsa András, Semtényi Barna.

MEAFC: Kiss (9/3), Drahos (23/3), Tóth G. (8/6), Galló (8), Endrész (8). Csere: Szojka (18), Szepesi (7), Orosz (7), Fazekas, Sneider, Koroknai, Orliczki M. Edző: Bene Szilárd.

Eger: Tóth Z. (12/3), Ungi (6), Máté (20/3), Varga (4), Csákvári (5). Csere: Frey (3/3), Nemes (2), Csabák (2), Megyes, Beák, Kis, Fülöp. Edző: Váczi Péter.

Bene Szilárd, vezetőedző: Ma sikerült újra csapatként küzdenünk, így folyamatosan felőröltük ellenfelünket. Nagyon fontos győzelem volt ez a kitűzött célunk – a biztos bennmaradás – érdekében. Sérültjeink feltámadtak, Sneider visszatérése is jól sikerült és van még két hetünk felkészülni, hogy a Békésnek is visszavághassunk.   

Folytatás pénteken Salgótarjánban.