Legközelebbi eseményeink


Kezére játszottunk a veretlen listavezetőnek!

2018. március 31. (szombat) 22:43

A Honvéd köszönte szépen és könnyedén kihasználta a rengeteg ajándékba kapott lehetőséget.

Budapesti Honvéd SE – MEAFC 97-43 (32-11, 17-12, 26-7, 22-13)
U-20-as bajnokság, 24. forduló, Budapest, Simon János Kosárlabda Csarnok.
Vezette: Nagy István, Tahin András.
Bp. Honvéd: Hargitai (4), Valerio (11/3), Martinez (18), Steier (12), Bea (11). Csere: Tichov (14/12), Ács (7/3), Horváth (6), Vincze (6), Széphelyi (5/3), Szakács (3/3). Edző: Mészáros István.
MEAFC: Orliczki Már. (2), Szepesi (18), Homoki, Szőke (6), Lippai (8). Csere: Orliczki B. (7), Orlcizki Mát. (2), Hartman, Pap. Edző: Drahos Gábor.

Drahos Gábor, vezetőedző: Kintről úgy látszott, hogy megfelelő elgondolás és helyezkedés nélkül rohamoztunk a tudatosan és jól együtt mozgó védekezés ellen. A második negyedben zsinórban négy támadást is kivédtünk, ám 37-23-as állásnál ez nem igazán jelentett előnyt, hiszen mindből kontrát kaptunk. Kis túlzással 72-30-nál ért véget ez a lendületes hazai szakasz. Tudjuk, hogy sokkal előrébb tart és jelenleg jobb csapat a veretlenül álló Honvéd, és ezen a napon teljesen megérdemelten győztek, ám a - ma mutatott játékunk alapján reális - hatalmas különbség jelentős részét nem megfelelő koncentrációval ajándékba adtuk nekik. Igen komoly tanulság a fiúknak, reméljük, hogy később tudjuk majd hasznosítani.

További információk

MEAFC SZAKOSZTÁLYOK
Kosárlabda szakosztály Kézilabda szakosztály
Labdarúgó szakosztály Úszó és vízilabda szakosztály
Amerikai futball és Cheerleading szakosztály Röplabda szakosztály
Tájfutó szakosztály Tenisz szakosztály
Tollaslabda szakosztály Asztalitenisz szakosztály
Bridzs szakosztály
MEAFC SZAKOSZTÁLYOK MEGNYITÁSA
Kosárlabda szakosztály Kézilabda szakosztály Labdarúgó szakosztály Úszó és vízilabda szakosztály Amerikai futball és Cheerleading szakosztály Bridzs szakosztály
Röplabda szakosztályTájfutó szakosztály Tenisz szakosztály Tollaslabda szakosztály Asztalitenisz szakosztály
Ez a weboldal sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információk