Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

Sikerrel vettük a Szolnoki akadályt!

Röplabda NB II Keleti 2019-2020 – MEAFC-Miskolc felnőtt

A mögöttünk hagyott hétvégén felnőtt csapatunk a Keleti csoport rájátszásának 2. fordulójában Szolnokon szerepelt a Szolnoki Sportcentrum NB2 vendégeként. 

Az első szettben játékunk kicsit döcögősen ment, de így is vezettünk végig ebben a játékrészben. A fialat szolnoki csapat egy percre sem volt megilletődve. Azonban ezt a szettet csapatunk nyerte meg 19:25 arányban.

A második felvonásban kicsit álmosan léptünk pályára. Ezt kihasználta a lelkes hazai csapat és szinte végig vezetett a szettben. A végjátékra viszont csapatunk a rutinjával és ütő erejével felzárkózott és meg is nyerte azt 19:25 arányban ismét.

Az utolsó felvonásra már a hazai oldalon elfogyott a lelkesedés csapatunk pedig már egy könnyed játékot mutatott. Így ezt a játékrészt is megnyerte 17:25 arányban és vele a mérkőzést is. 

Bacsó István vezetőedző nyilatkozata a mérkőzésről: ,, Egy jó mérkőzést vívtunk a fiatal Szolnoki csapat ellen. Kisebb betegségek és a terem nagysága kicsit zavarta csapatunkat. Az ellenfél pedig fiatal kora ellenére cseppet sem volt megilletődve. Nagyon szépen dolgoztak a mezőnyben s a hálónál egyaránt. Mi a kezdeti nehézségeket, pont jókor az első szett végjátékában ráztuk le magunkról s nyertük meg. A második szett derekáig is bizonytalankodtunk, de itt is sikerrel vettük az akadályt. A harmadik szettet egyértelműen uraltuk. Így a győzelem egy másodpercig sem volt kérdéses. Gratulálok a csapatnak.’’

NB II Kelet rájátszás 2. forduló

Szolnoki Sportcentrum NB2 – MEAFC-Miskolc 0:3

MEAFC-Miskolc: Bagó, Surányi, Kozsla, Berkes, Molnár, Barócsi Csere: Szántai (liberó), Busák

Ezzel a győzelemmel eddig 100%-os csapatunk mutatója a rájátszásos szakaszban. A következő fordulóban hazai pályán fogadjuk a Gödöllő alakulatát. 

Kedzés: 2020.02.22. 17:30

Helyszín: Miskolc-Egyetemváros E/4 tornaterem

A mérkőzés facebook eseménye az alábbi linken érhető el.

Várunk minden kedves szurkolót! A belépés díjtalan!