Legközelebbi eseményeink


Szezonvégi beszámoló utánpótlás csapatainkról

2019. augusztus 06. (kedd) 21:17

A Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club (MEAFC) szakosztályai közül a kosárlabda sportág mindig is kiemelkedett, de 2014-től kezdődően egyértelműen az egyesület zászlóshajójává vált. A Miskolci Önkormányzat felkérésére ugyanis a 2014/2015-ös szezontól kezdődően a MEAFC látja el a férfi kosárlabda utánpótlással kapcsolatos feladatokat Miskolcon.

A fiatalok felkészítése és versenyeztetése nagy felelősséget és kihívást jelentett az egyesület vezetése számára, hiszen az egyetemi clubban korábban hallgatók és egykori hallgatók, azaz 18 évnél idősebbek sportoltak. Eltelt 5 év, ilyen időtávban már pontosabban lehet értékelni. Jó érzés visszaolvasni az akkori vállalásainkat és összevetni a jelenlegi helyzettel.

Néhány 2014-ben megfogalmazott cél: „Szeretnénk minél több miskolci gyermeket bevonnia a kosárlabda sportágba (2014-ben 7 csapat és 70 kosaras fiatal került egyesületünkhez). NB I/B-be történő feljutás 2-3 éven belül. 2017-es Egyetemi EB rendezési pályázat benyújtása. Olyan szakmai program benyújtása az országos sportági szövetséghez, amely minél magasabb TAO támogatási keret elérését teszi lehetővé a miskolci férfi kosárlabda sport fejlesztésére. Támogatások lehívása. Sporteszközök és sportfelszerelések vásárlása.”

Jelenleg 236 fő fiatal sportoló 23 utánpótlás csapatban a MEAFC-nál. Évek óta rendszeres résztvevői vagyunk az U11-U12 Országos Jamboreenak és ha csak a legutóbbi szezon kiemelt eredményeit nézzük, az U14 A csapatunk Országos B döntőbe jutott, U18 A csapatunk pedig Országos B döntőben 3. helyezést ért el. Férfi egyetemi csapatunk az elmúlt 3 évben ott volt a final fourban, 2018-ban országos bajnok lett és részt vehetett a Portugáliában megrendezett Európai Egyetemi Játékokon. 2015-ben sikerült feljutni az NB I/B-be, 2017-től pedig már a másodosztály felső házában (piros csoport) szerepel felnőtt csapatunk. Az Egyetemi Kosárlabda EB-nek sikeres házigaz-
dája volt Miskolc 2017-ben. A kosárlabda szövetség kiemeleten támogatja sportfejlesztési programjainkat, folyamatosan bővülő partnereinknek köszönhetően a TAO keret feltöltése évről évre sikeres és teljeskörű.

Jó érzés látni, hogy mennyit fejlődtek azok a fiatalok, akik 2014-ben kezdtek el nálunk sportolni. Többen már bemutatkoztak az egyetemi vagy a felnőtt csapatban is. A sikerek tekintetében nélkülözhetetlennek tartom, hogy a Miskolci Egyetemmel és a Miskolci Önkormányzattal egyaránt szoros a kapcsolat és folyamatosan bővül az együttműködő általános és középiskolák köre. De talán a legfontosabb, hogy a MEAFC kosárlabda egy igazi, értékes közösségé alakult.

Az Utánpótlás csapatok edzői beszámolókról, eredményekről és játékosokról bővebb információ a MEAFC kiadványban olvasható.

MEAFC SZAKOSZTÁLYOK
Kosárlabda szakosztály Kézilabda szakosztály
Labdarúgó szakosztály Úszó és vízilabda szakosztály
Amerikai futball és Cheerleading szakosztály Röplabda szakosztály
Tájfutó szakosztály Tenisz szakosztály
Tollaslabda szakosztály Asztalitenisz szakosztály
Bridzs szakosztály
MEAFC SZAKOSZTÁLYOK MEGNYITÁSA
Kosárlabda szakosztály Kézilabda szakosztály Labdarúgó szakosztály Úszó és vízilabda szakosztály Amerikai futball és Cheerleading szakosztály Bridzs szakosztály
Röplabda szakosztályTájfutó szakosztály Tenisz szakosztály Tollaslabda szakosztály Asztalitenisz szakosztály
Ez a weboldal sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információk