Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

Védekezésével nyert csatát a MEAFC!

A lepattanók harcát fölényesen uralva, az utolsó öt percben kosarat sem kapva fordított és nyert a miskolci kosárcsapat!

A hazaiak kezdtek energikusabban, míg a vendégek több pontatlan támadással nyitották a mérkőzést. Takács tempódobását követően azonban a sérüléséből felépült Béres volt közelről eredményes. A negyed derekán lépett először pályára miskolci színekben az amerikai Cole-Brinson, aki azonnal kosarakkal mutatkozott be a – bonyhádi csarnok felújítása miatt zombai „albérletben” játszó – házigazdáknak és csapattársainak is. Kiegyenlített küzdelem végén mondhatni döntetlennel zárult a nyitány (18-19).

A remek felépítésű hazai centerek között Lippai szorgoskodott eredményesen. Kosaraival a MEAFC tartotta a lépést a Somogyfoki testvérek vezette Bonyháddal szemben. A negyed végén Orliczki dobott rendes és majdnem triplát a folyamatos hazai zónavédekezés ellen, így a félidőben sem tudott megugrani a roppant motivált Bonyhád (41-36).

Fordulást követően tovább keményedett a küzdelem. Sportszerűtlen hibák és technikai miatt is sípszó harsant, így 18 büntető született csak ebben a részben. Máté jól szedte össze a labdákat, majd Lippainak segített támadó lepattanót szerezni, amiből fontos kosár születhetett (55-53). A vendégek által várva várt egyenlítés helyett Jilling büntetői érkeztek, amit még egy hármassal is megtoldottak a hazaiak, így továbbra is maradt Tolna megyében az előny (62-57).

A két légiós triplaváltásával folytatódott a meccs. Előbb Cole-Brinson, majd Lazic is betalált kintről, de Kopasz és Homoki sem hibázott a sarokból. Igaz, utóbbi rálépett a vonalra, így csupán kettő, de annál értékesebb pontot szállított a miskolci kalapba. Öt perc és tíz másodperc volt hátra, amikor Baki bedobta az egyik büntetőjét (70-65). Ezután több, mint öt perces gólcsendet „védekezett össze” a MEAFC. A reteszként záró borsodi védelem minden labdát begyűjtött (57-33 arányban nyerték a vendégek a lepattanók csatáját), majd Drahos triplázott sikeresen egy újabb visszaszerzett támadó után. A miskolci irányító labdaszerzését követően a remekül játszó (27 pont, 11 lepattanó) Cole-Brinson ziccerrel előbb kiegyenlített, majd faultos kosarával három egységnyire növelte az előnyt (70-73).

A bonyhádiak továbbra sem találtak utat a gyűrűig, utolsó időkérésük során kigondolt hárompontosuk kimaradt, amit Drahos továbbított azonnal az induló Kopasznak. A boldog miskolci kispad és maroknyi vendégszurkoló boldogan tapsolta meg a látványos zsákolást és az értékes győzelem megszerzését, ám a találkozó végül egy igazából már tét nélküli hazai kosárral zárult (72-75).

Rangadóval folytatódik pénteken Miskolcon a bajnokság. A tavalyi elődöntős ellenfelünk, a jelenlegi második helyezett Veszprém érkezik a Körcsarnokba. Hajrá, MEAFC!

Bonyhádi KSE – MEAFC 72-75 (18-19, 23-17, 21-21, 10-18)

NB I/B Piros csoport 20. forduló. Zomba, Zombai Általános Iskola.

Vezette: Radnóti Miklós, Kovács Nimród, Csallóközi Gábor.

Bonyhád: Lazic (9/3), Somogyfoki P. (17/9), Baki (12/3), Somogyfoki Sz. (15), Tömösváry (10). Csere: Jilling (4), Fetzer (3/3), Kovács (2), Csobán. Edző: Morgen Frigyes.

MEAFC: Takács (4), Drahos (12/6), Homoki (2), Timkó (3), Béres (3). Csere: Cole-Brinson (27/3), Lippai (12), Kopasz (5/3), Orliczki M. (5/3), Máté (2). Edző: Walke Károly.

Walke Károly, vezetőedző: Nehéz mérkőzésen, nagyon fontos győzelmet arattunk. A végjátékban fegyelmezetten, koncentráltan védekeztünk és támadtunk. Minden játékosom hozzátette a mérkőzéshez azt a munkát, amivel egy ilyen csatát meg lehetett nyerni. Jár a gratuláció Nekik!