Jól játszva igazi csapatként szereztük meg az újabb győzelmet!
Kedden este hazai környezetben folytatódott a röplabda TippmixPro Férfi NBI Extraliga a MEAFC-Peka Bau számára. Az egyetemiek a Swissten Dág KSE együttesét fogadták a 21. fordulóban. Vendég ász nyitással indult a találkozó majd ez követően egy hazai és még másik…
Elképesztő, 289 pontos mérkőzésen kaptunk ki a MAFC ellen hazai pályán.
A Hepp-Kupa győztes Újbuda MAFC csapatát fogadtuk a Körcsarnokban az NB1/B piros csoportjának 21. fordulójában. Akik követik a bajnokságot, számíthattak arra, hogy pontgazdag mérkőzésnek fog ígérkezni ez a rangadó, azonban ez a meccs minden várakozást felülmúlt. A megszokott tempóban zajlott…
Szoros küzdelemben maradtunk alul a listavezető MAFC ellen az U21-es rangadón.
A mérkőzés végig nagy iramban zajlott, megnehezítették egymás dolgát a felek. Habár a MAFC kezdettől fogva esélyesebbnek bizonyult a győzelemre, mi ezzel egy percig sem foglalkoztunk, és igazi csapat módjára küzdöttünk a végsőkig. Magas poszton lehetett érezni a mérkőzés ideje…
Magabiztos győzelem Gyöngyösön!
A fiú U20 II.osztály keleti csoportjában szereplő csapatunk február 26-án Gyöngyösre látogatott. Varga László együttese érvényesítette a papírformát és 0:3 arányban nyerte meg a mérkőzést. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzés után: Gyöngyösi RSE – MEAFC-Miskolc 0:3 ,, Sejtettük, hogy nem lesz…
Visszavágóra állt ki MEAFC U16/B csapata Szerencs ellen
A Regionális fiú kadett bajnokság 9. fordulójában idegenben léptünk pályára a Szerencs elleni visszavágó alkalmával. A miskolciak több kulcsjátékos hiányában a tisztes helytállást tűzték ki célul. Szerencsi Varázslók – MEAFC U16/B: 104 – 55 (46-4, 20-15, 20-7, 18-29). MEAFC U16/B:…
Kovács: ,,Higgadtan, koncentrálva kell röplabdáznunk!”
Az egyetemi körcsarnokban fogadja a Swissten Dág KSE együttesét a röplabda TippmixPro Férfi NBI Extraliga soron következő fordulójában a MEAFC-Peka Bau. Jó szériában várja mindkét csapat az összecsapást hiszen a házigazdák az elmúlt négy mérkőzésüket egyaránt megnyertek míg a dági…
Lelkesen és bátran játszottak a srácok!
Szombaton hazai környezetben lépett pályára a MEAFC-Gárdonyi. A fiú U15 II.osztály keleti csoportjában szereplő csapatunk egy győzelmet és egy vereséget könyvelhetett el arra napra. Leskó-Sallai Beáta vezetőedzőnk értékelése a mérkőzések után: MEAFC-Felsőzsolca – MEAFC-Gárdonyi 0:3 ,, Bár még nem volt…
Tudásuk alatt teljesítettek, de továbbra is hisz bennük az edző!
Hétfőn este az egyetemi körcsarnokban lépett pályára MEAFC-Bársony csapatunk. A rendhagyó időpontban megrendezett fiú U13 II.osztály keleti csoport mérkőzésén testvércsapatuk a MEAFC-Szilágyi volt az ellenfél. Olexa Mariann vezetőedző értékelése a mérkőzést követően: MEAFC-Szilágyi – MEAFC-Bársony 3:0 ,, A testvércsapatunk, a…
Elégedettek az edzők, meg nem is!
A mögöttünk hagyott vasárnap Kazincbarcikára látogatott a fiú U13 II.osztály keleti csoportjában szereplő MEAFC-Hernádnémeti. Leskó Zoltán és Poroszkai Szilvi csapata a házigazda mellett a PSE Zöld csapatával mérte össze tudását. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzések után: VRCK – MEAFC-Hernádnémeti 3:0 ,,…
Szépen megoldotta feladatait a MEAFC Csibészek csapata!
Két meccset is játszott a MEAFC Csibészek csapata az U11 Bajnokság 5. fordulójában. Az egri ellenfeleket sikerült megfogni, és a DVTK Akadémia ellen is tanulságos mérkőzést játszottak a fiataljaink. Drahos Gábor edző szerint mindenki tanult valami újat, és apránként halad…