Labdarúgó szakosztály

Labdarúgás

SZAKOSZTÁLY BEMUTATKOZÁS

Labdarúgó szakosztályunk keretében kispályás labdarúgó szakág működik, a magas létszámnak köszönhetően két férfi és egy női csapattal. A szakosztály erőssége, hogy teljes egészében hallgatókra, oktatókra és dolgozókra, valamint már korábban végzett hallgatókra épül.

Szakosztályunk rendszeresen megméretteti magát, részt vesz különböző bajnokságokban, egyetemi kispályás és futsal, valamint téli teremtornákon. Férfi csapataink számára a városi kispályás labdarúgó bajnokság nyújt versenyzési lehetőséget, ahol a MEAFC az I. osztályban, a MEAFC 2 a II. osztályban szerepel. Szakosztályunk az Universitas Kupákon és meghívásos tornákon való sikeres szerepléseken felbuzdulva, 2013-tól indul a Magyar Egyetem – Főiskolai Országos Futsal Bajnokságon. Az egyetemi sport legmagasabb szintű megmérettetésén, a magyar felsőoktatásban tanuló legjobb futsalosok vesznek részt. A MEFOB-on 2014-ben győztesek, 2015-ben harmadikok, 2016-ban pedig negyedikek lettünk. Ezen kívül évről-évre részt veszünk a Kőhalmi Kupán, Eszterházy Kupán, Real Team Kupán, amelyeken szintén rendre jól teljesítünk.

A női csapatunk tagjai kitartóan és nagy lelkesedéssel vesznek részt az edzéseken, azonban versenyeztetésükre kevés lehetőség adódik, de lelkesedésüket és kitartásukat dicséret illeti.