
Két győzelemmel kezdtük a bajnokságot!
U20-as másodosztályú fiú röplabda csapatunk az új szezonban hazai környezetben az egyetemi körcsarnokban mutatkozott be szombaton. Varga László együttese két győzelemmel rajtolt hiszen a VRCK-Sárgát 3:1 arányban míg a DEAC-ot 3:0 arányban sikerült legyőzniük.
Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzésekről:
MEAFC-Miskolc – VRCK-Sárga
,,Gratulálok a csapatnak! Elégedett vagyok a fiúk által mutatott játékkal. Bár voltak hibáink a mérkőzés során, de ezeket próbáltuk azonnal javítani. Sok új és fiatal játékost kellett beintegrálni a csapatba, ami az eredményt nézve jó úton halad. Köszönjük a játékot a Vegyész RC Kazincbarcika -Sárga csapatának!”
MEAFC-Miskolc: Bendik, Gombkötő, El Hassan, Faragó, Tordai, Juhász Csere: Farkas (liberó), Suszterics (liberó), Fábián, Halmai, Kis, Mitruska, Bakos, Bálint
DEAC – MEAFC-Miskolc 0:3
,,Az első mérkőzésen az egyik játékos megsérült, ezért erre az összecsapásra át kellett szervezni és alakítani a csapatot, így csak reménykedni tudtam egy jó és szoros eredményben. A fiúk nagyon megleptek, hogy mennyire összeszedetten és koncentráltan tudtak játszani, kevés hibával. A megbeszélt taktikát végig betartva jól játszottak. Köszönjük a játékot a DEAC csapatának!”
MEAFC-Miskolc: Mitruska, Bendik, Gombkötő, ElHassa, Faragó, Tordai Csere: Farkas (liberó), Suszterics (liberó), Fábián, Halmai, Kis, Bakos, Bálint
A torna további eredménye:
DEAC – VRCK-Sárga 0:3
A bajnokság soron következő fordulójában október 28-án csapatunk ismét itthon játszik az Andrássy Gyula Szakközépiskolában. Ellenfeleink az Újfehértó és a GLP Nyíregyháza lesznek. Várunk minden kedves szurkolót a mérkőzésekre.