Röplabda szakosztály,  Röplabda U13

Felemás hétvégén van túl a MEAFC-Bársony!

U13-as másodosztályú MEAFC-Bársonyos fiú röplabda csapatunk szombaton Tápióbicskén szerepelt a bajnokság soron következő fordulójában. Obbágy Zsuzsanna tanítványainak egy győzelmet és egy vereséget könyvelhetett el arra a napra.

Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzésekről:

Tomajmonostora – MEAFC-Bársony 1:2

,,A játékot magabiztosan kezdtük, erős, pontos nyitásokkal, jó összjátékkal. A második szettben visszább esett a teljesítményünk, bár még így is szoros szettet játszottunk, azonban a harmadik szettet ismét sikerült jó játékkal megnyernünk, így összességében 2-1-gyel elvittük ezt a mérkőzést. Úgy gondolom, a győzelmet megérdemeltük, mert magasabb technikai és taktikai szinten sikerült játszanunk, mint az ellenfelünk. Remélhetőleg a későbbiekben is sikerül majd ilyen mérkőzéseket játszanunk és úgy, mint most “elkapni a fonalat”.”

MEAFC-Bársony – Hajta SE 1:2

,,Az első szettet ismét sikerült jó játékkal megnyernünk, azonban a második és harmadik szett során nem tudták a fiúk kizárni a zavaró külső körülményeket, amik befolyásolták a játékukat és teljesítményüket. Sajnos a mérkőzést 1-2-re elveszítettük. Bár bennük lett volna a győzelem, mentálisan nem tudtak a játékra fókuszálni, így “elengedték” az utolsó két szettet, nem sikerült kihozniuk azt, amit tudnak. A jövő feladata ez is: megtanulni kizárni a külső körülményeket, amin nem tudnak változtatni és maximálisan a játékra fókuszálni. A nap játékosa csapatunkból Krizsán Soma lett, aki példaértékűen küzdött a pályán.”

MEAFC-Bársony: Gábor Lél Attila, László János, Deák Máté, Krizsán Soma Zoltán, Tóth Levente, Deák Levente, Szőke Marcell, Pásztor Zalán, Ádám Árpád, Kovács Dávid

A bajnokság soron következő tornája december 3-án lesz Debrecenben a házigazdák mellett a TFSE lesz még az ellenfél!