
A Nyíregyháza ellen nem volt szerencséje a MEAFC-Peka Bau gárdájának
A MEAFC-Peka Bau NB I/B, Piros-csoportos férfi kosárlabda csapata nyíregyházi vetélytársát fogadta február 28-án, pénteken este, a Miskolci Egyetem körcsarnokában. A bajnokság 22. fordulójában lejátszott találkozó végig nagy küzdelmet hozott, de a szerencse ezúttal a vendégek mellé állt.
A hazaiak egy 6-0-s szériával kezdték a találkozót, a vendégek a 2. perc végén iratkoztak fel a táblára. a 4. perc hajrájára 11-11-es egyenlő állást mutatott az eredményjelző. A 7.percben, 20-16-os miskolci vezetésnél időkéréssel próbálta rendezni sorait a Nyíregyháza, mely meghozta a harmadik egált, 20-20. A kiegyenlített küzdelem egy pontos vendég-előnnyel ért véget. (26-27).
A második tíz percet a Nyíregyháza kezdte jobban, a 12. percre kilenc pontos előnyt harcoltak ki (26-35). A negyed közepére sem változott a tendencia (33-43), így nem sokkal később jöhetett a hazai időkérés. A hátralevő percek zömében kosárcsendet hoztak, melyet egy nyírségi tripla, majd egy miskolci, büntetőből elért pont tört meg (38-51).
A félidő után, a 22. percre két akció kosárral csökkentette hátrányát a MEAFC-Peka Bau (42-51). A folytatásban a miskolciaknak sikerült közelebb kerülniük vetélytársukhoz, de a harmadik negyed végére a vezetést nem tudták átvenni (64-70).
A befejező 10 perc első harmadában még mindig a Nyíregyháza vezetett (68-73). A következő percekben és a hajrában is derekasan küzdöttek a miskolciak, de ezúttal nem sikerült a fordítás.
MEAFC-Peka Bau – HÜBNER Nyíregyháza BS 79-89 (26-27,12-24,26-19,15-19)
Miskolc, Egyetemi Körcsarnok
Vezette: Gaál István Tamás, Marton Péter, Váczi Mihály
MEAFC-Peka Bau: Velkey J. (17/9), Meleg (15), Santiago (13/9), Kozák M. (10). Mokánszki (2). Csere: Lippai (12), Gadus B., Tóth B. (7), Ragályi (1), Orliczki (2), Molnár L., Bankó. Vezetőedző: dr. Váczi Péter. Másodedző: Béres Dávid
HÜBNER Nyíregyháza BS: Locure (34/18), Tarján (11), Bolyos (10/6), Nagy S. (16/12), Geröly (2). Csere: Magyari (5/3), Végső (9/9), Komma (2), Kristóf, Orosi, Verebélyi. Vezetőedző: Mehmedovic Merim. Másodedző: Szobi Daniel
Dr. Váczi Péter: – Ugyanaz történt velünk, mint a múlt héten. Sokkal több helyzetet dolgoztunk ki, de a közeli lehetőségeket nagyon rossz százalékban használtuk ki. Csúsztak-másztak a fiúk, de a szerencse sem állt mellénk, a kétes labdák nálunk kimaradtak, ellenfelünknél pedig többnyire bepattantak. Klubváltás és sérülés miatt magas poszton gyengültünk, mégis versenyben voltunk, nüanszokon múlott. Megyünk tovább és bízunk benne, hogy fordul a szerencsénk. A Nyíregyházának gratulálok!
Mehmedovic Merim: – Mindkét csapat nagy izgalommal várta ezt a találkozót. Jól tudtuk, hogy hová jövünk: ahhoz a MEAFC-hoz, melynek nagyon fontos volt ez a meccs. Mi is készültünk, és az első perctől maximálisan koncentráltunk. A mérkőzés szinte teljes ideje alatt sikerült betartanunk az eltervezett taktikánkat. Gratulálok mindkét csapatnak! A miskolciaknak további sok sikert kívánok!