A kosárlabda több mint játék – Puskás Artúr új fejezete Miskolcon
Türelemmel, rendszerben, emberközpontúan – így épül a jövő férfi kosárlabdája Miskolcon.
Új impulzus és másfajta megközelítés. Ezen mottó mentén tette le voksát a strukturális változtatással kapcsolatban a MEAFC férfi kosárlabda szakosztály vezetősége. A felkészülési időszakról, rövid és hosszú távú terveiről, valamint az eddigi tapasztalatokról beszélgettünk a nyáron – szakmai felelős pozícióba – kinevezett Puskás Artúrral.
- Július 15-én álltál munkába. Sikerült belaknod Miskolc városát?
Teljes mértékben. Csendes, ám központi helyen található albérletbe költöztem, ahonnan sétatávolságra található minden helyszín, amelyet látogatnom kell. A munkahelyi feladatok elvégzése mellett egyébként sincsenek különleges igényeim. Tápanyagokban gazdag ebéd egy hangulatos étteremben és egy hely, ahol megdolgoztathatom a testem. A szükséges edzésmunka elvégzése érdekében rengeteget számít a napi szinten teljesített 12-15 ezer lépés megtétele.
- Ezek szerint az egészséges életmód híve vagy?
Inkább úgy fogalmaznék, a tudatosságé. Ennek szerves része az egészség, ahol nem csak a testi, hanem a lelki és mentális oldal is legalább annyira fontos. A kettő szinergiában van egymással. A sétáról – ami a leginkább alulértékelt aerob mozgásfajta – valamint a súlyokkal, illetve saját testtel végzett edzésekről már tettem említést. Ehhez kapcsolódik a számomra megfelelő táplálkozás, ami egyetlen étkezést jelent egy nap során és a többé-kevésbé percre pontosan beállított alvás intervallum. A mentális kiegyensúlyozottság megőrzése érdekében képernyő bámulás helyett a könyveket bújom és zenét hallgatok.
- Térjünk át a szakmai feladatokra. Pontosan mit tartalmaz a munkaköri leírásod?
Nehezen meghatározható egy szakmai vezető konkrét dolga. Pláne itt, ahol korábban nem töltötte be senki még ezt a pozíciót. Azt válaszolnám, mindenből akad benne. Természetesen a két fő csapás a felnőtt csapatunk játékos és szakmai keretének összerakása, menedzselése és monitorozása, a célok megfogalmazása, valamint az utánpótlás csapatok munkájának figyelemmel kísérése. A teljesség igénye nélkül: az edzők mentorálása, tehetséggondozás, edzés és mérkőzés látogatás, egyéni foglalkozások tartása. Emellett elvállaltam az U21-es és a MEFOB gárdák irányítását és igyekszem napi szinten segíteni az NB1/b piros csoportjában vitézkedő Wolves vezetőedzőjének, Szollár Gergőnek a munkáját. Ezekhez társul némi kommunikáció, marketing és menedzsment feladat, amire éppen szükség van.
- Milyennek értékeld az eddig eltelt időszakot?
Utánpótlás vonalon minden csapatunk a reális helyére került a selejtező kör megvívását követően. Az U19 és az U16 esetében nem titkolt cél az országos döntőbe kerülés, előbbinél az ’A’, míg utóbbinál a ’B’ lehet reálisan elérhető. U14-ben nem feltétlenül helyezésben, inkább fejlesztésben gondolkodunk, míg a legkisebbek esetében a technikai alapok mellett a mai kor elvárásainak megfelelő játékszemléletre nevelés lebeg a szemünk előtt.A nyáron alaposan megfiatalított és jelentős vérfrissítésen átesett felnőtt csapat is hasznos felkészülést követően vágott bele az idei bajnoki küzdelmekbe. Az már most tisztán látható, ebben a szezonban nincs toronymagas favorit, bárki ellen győzelmi szándékkal tudunk parkettára lépni. Három éves tervünk első lépésében látni akarjuk kik lehetnek alkalmasak nagyobb feladatok elvégzésére és az általunk megálmodott játékszisztéma működtetésére. A játékosok egyéni fejlesztésének fontosságában hiszünk, amely magával hozza a csapat eredményességet.
- Amikor dr. Fazekas Csaba szakosztály vezető felkért erre a pozícióra, meghatároztál egyfajta haladási tervet?
Természetesen körvonalazódott bennem mit szeretnék megvalósítani. Azt már az első beszélgetésünk kapcsán eldöntöttem, mindkét fél számára előnyösebb, ha nem én leszek a felnőtt csapat vezetőedzője, hanem egy olyan fiatal, ambiciózus, erőtől és energiától duzzadó szakember, aki akar és képes 0-24-ben a célokért dolgozni. Éreztem, eljött az idő amikor a reflektorfény helyett inkább hátrébb lépek egyet és onnan támogatom Gergő és a játékosok munkáját, fejlődését. Úgy gondolom, ez telitalálatnak bizonyult. Olyan kosárlabdát követelünk meg a fiúktól, amelyet itthon senki más nem preferál és örömmel tölt el, hogy ehhez sikerült a megfelelő játékosokat szerződtetnünk, illetve itt tartanunk. Messziről jött emberként úgy láttam, ha valahol van létjogosultsága az A-csoport megcélzásának, akkor az a sportot és a DVTK női gárdája kapcsán jól láthatóan a kosárlabdát szerető Miskolc városában érdemes. A tavaszi visszavágókra szeretnénk megtölteni a Körcsarnok lelátóit. Türelem és szisztematikus munka szükségeltetik szakmai és a marketing tevékenység terén egyaránt.
Utánpótlás vonalon a szélesítést, azaz a sportolói bázis növelését kell preferálnunk a legkisebbeknél. Fontos a srácok sportágspecifikus fejlesztése mellett a nevelésük is. Kultúrát akarunk építeni. Pályán és azon kívül egyaránt. Szeretném, ha a MEAFC csapatokat nem csak kizárólag a vonalak között mutatott kosárlabdás megmozdulásai, hanem a magatartásuk, viselkedésük, kommunikációjuk miatt is meg lehetne különböztetni a többiektől. Elsősorban (sport)embereket nevelünk. Ezen pozitív imázs kialakításában óriási szerepe van a szülőknek, akik számára a napokban szerkesztettem egy Szülői Etikai Kódexet.
SZÜLŐI VISELKEDÉSI & SZURKOLÓI KÓDEX (MEAFC UTÁNPÓTLÁS)
- ÚGY BESZÉLJ A MÁSIK GYERMEKÉVEL, AHOGYAN SZERETNÉD, HOGY A TIÉDHEZ IS SZÓLJANAK!
(Írhatnám, kizárólag a sajátoddal foglalkozz. Ha mégis szólnál csapattárshoz, lelkesítő, bátorító, pozitív üzenetet fogalmazz meg. Hidd el, elég baja van magával mikor hibázott, nincs szüksége még egy „pofonra”…)
- A HIBA A KOSÁRLABDA JÁTÉK SZERVES RÉSZE!
(A játékos a hibáiból képes tanulni. Nem gépek, még a profik is rontanak. Sokat. Az edzője és csakis kizárólag Ő eldönti, hogy számon kéri, lecseréli vagy urambocsá’ megdicséri ezért…)
- LÁSS TÚL A GYŐZELEM MÁMORÁN!
(Elárulok egy titkot: nálunk nincs döntetlen, csak egy győztes lehet, ezért mindig van vesztes is. Veszíteni és nyerni egyaránt meg kell tanulni. Győzni királyság, de nálunk egyáltalán nem ez az elsődleges és egyetlen cél…)
- VISELKEDJ KULTÚRÁLT EMBER MÓDJÁRA!
(Ne feledd: a kosárlabdát, Miskolc városát, a MEAFC klubját, saját magadat és a GYERMEKEDET is képviseled/minősíted mikor felülsz a lelátóra…)
- KIABÁLNÁL? HELYES! CSAK POZITÍVAT!
(Negatívat mondani nagyon könnyű. Hidd el a pozitív megerősítés szárnyakat ad. Gyakorolj otthon a tükör előtt: Mondj szépeket magadnak. A szeretteidnek, és a parkettán küzdő gyermekeknek…)
- HIÁBA DIPLOMÁZTÁL MESTEREDZŐKÉNT, TE AKKOR IS CSAK EGY SZURKOLÓ VAGY!
(Minden korosztályunknak van edzője. Az Ő feladata a legjobb tudása alapján felkészíteni a csapatát. A Te dolgod, hogy tűzön-vízen át szurkolj és támogasd őket. Ha szakmai meglátásod akad, hívd bátran az Artúrt…)
- HAGYD BÉKÉN A JÁTÉKVEZŐKET!
(Tudom, nehéz elhinni, de ők is emberek. Tévedhetnek, mint a játékosok, az edzők és mint mi, szurkolók. Nem hárítjuk a felelősséget. A gyermekeink szokják meg, nem másban keressük a hibát!)
- MUTASS TISZTELETET AZ ELLENFÉL IRÁNYÁBA!
(Ellenfél nélkül bajosan lehet kosárlabdázni. Szükségünk van rájuk, még akkor is, ha bizony előfordul, hogy nekik nincs ilyen pöpec módon összerakott etikai útmutatójuk. Mi magunkkal foglalkozunk, ők meg irigykednek, hogy nem Meafcosok…)
- ÉPÍTSÜK EGYÜTT A MEAFC KULTÚRÁT!
(Hajrá Wolves! Fiatal, lendületes, jóban-rosszban összetartó közösség. A játékosai példaképek a fiatalok számára, akiktől inspirációt kapnak arra, hogy egy szép napon ők is a Farkas Falka tagjaivá váljanak. Töltsük meg a Körcsarnok lelátóját, alakítsuk ki az NB1-es mérkőzésre járás szokását!)