Röplabda Extraliga,  Röplabda szakosztály

Következik 2025 utolsó bajnoki mérkőzés vasárnap a Körcsarnokban!

A röplabda TippmixPro Férfi NBI Extraligában szereplő MEAFC-Peka Bau vasárnap 18 óra 30 perctől lép pályára az Egyetemi Körcsarnokban. Az év utolsó bajnokiján a TFSE-t fogadják Kovács Zoltánék.

A legutóbbi fordulóban mindkét csapat vereséggel hagyta le a pályát. A borsodiak a Prestige Fitness PSE-től kapott ki Budapesten míg a fővárosiak a Dág KSE-vel szemben maradtak alul. A tabellára tekintve azt lehet látni, hogy a MEAFC-Peka Bau az ötödik míg a TFSE a hetedik pozíciót foglalja el. A két csapat a múltban is rendre feszült és izgalmas mérkőzéseket játszott egymás ellen így garantálható, hogy nem lesz ez másként vasárnap a Körcsarnokban sem.

,,Sűrű hetünk van hiszen a pénzügyőri vendégszereplésünk után máris itt a következő megmérettetés a TF csapata ellen vasárnap hazai pályán. –  kezdett bele mérkőzés előtti nyilatkozatába Kovács Zoltán. Majd így folytatta a miskolciak szakembere: – Igyekeztünk felkészülni a fővárosiakból, mint ahogy eddig minden ellenfelünknél tettük azt. A tabella jelenlegi állása csalóka képet mutat, hasonló játékerőt képviselnek velünk. Koncentráción lesz a hangsúly ezen a mérkőzésen is, hazai pályán bátor játékot várok a csapatomtól. Győzelemmel szeretnének lezárni az évet, remélem minél többen kilátogatnak az összecsapásra.”

A sűrű programra Veres Bence is kitért, azonban a győzelemért hajtanak majd a Körcsarnokban: ,, Vasárnap a TFSE együttesét fogadjuk hazai pályán, ami egyben az év utolsó mérkőzése is lesz. A bajnokság ezen szakasza megint elég sűrűre sikeredett, emiatt kicsit fáradtnak érzem magunkat, leginkább mentálisan, de ez nem jelenti azt, hogy ne készülnénk a vasárnapi mérkőzésre, ahol mindent meg fogunk tenni, hogy egy győzelemmel zárjuk az évet.”

Majd így folytatta a MEAFC-Peka Bau nyolcasa: – A TFSE csapatával már játszottunk a felkészülési időszakban. Rendkívül technikás játékosok alkotják a csapatot és képesek nagyon kombinatív, ponterős játékra, ezért nem lesz egyszerű dolgunk ezen a meccsen. Ahogy eddig is, úgy vasárnap is szükségünk lesz a szurkolók biztatására. Gyertek ki minél többen és harcoljunk együtt a győzelemért! Hajrá MEAFC!

A mérkőzés alatt büfé üzemel a Boszorkánykonyha Étterem jóvoltából továbbá a szettek között tombola húzás várja a szurkolókat.

A belépőjegyek a helyszínen a mérkőzés előtt lehet megvásárolni. Azonba ha nem akar valaki sorban állni IDE KATTINTVA elővételbe megvásárolhatja jegyét.