Kiemelt hírek,  Röplabda Extraliga,  Röplabda szakosztály

Ez nem a mi napunk volt, de továbbra is ötödik helyen a tabellán!

Vasárnap hazai környezetben lépett pályára a röplabda TippmixPro Férfi NBI Extraligában szereplő MEAFC-Peka Bau. Az egyetemiek a fővárosi TFSE-t fogadták az körcsarnokban, garantálható volt a végletekig kiélezett mérkőzés.

Az első szettben a két csapat sokáig nem tudott egymástól ellépni ez egészen a szett közepéig volt így. A hazai oldalon több pontatlanság is becsúszott a játékba és már is két pontos előnyt dolgozott ki a TF. Ez elég is volt a fővárosiaknak, hogy megnyerjék az első felvonást 22:25 arányban.

A MEAFC-nak sikerült megújulnia és végig uralni tudta a második szettet. Így nem is volt kérdés, hogy megnyeri azt 25:18-ra. A harmadik szett teljes másolata volt az elsőnek, sok hiba hazai oldalon míg a vendégeknek minden labda jól ,,pattant” 22:25. A negyedik szettben ismét úgy játszott a MEAFC-Peka Bau ahogy tud, magabiztosan és esélyt sem adva a vendégeknek 25:15. Jöhetett a drámai ötödik szett, ahol sajnos a szerencse nem a hazaiak kezét fogta ezúttal és végük 10:15 arányban maradtak alul.

Ez a vereség a tabellán elfoglalt helyét nem befolyásolta a MEAFC-Peka Bau-nak akik továbbra is őrzik 5.helyüket.

TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakasz Tabella

TippmixPro Férfi NBI Extraliga 11.forduló

MEAFC-Peka Bau – TFSE 2:3 (-22, 18, -22, 15, -10)

Miskolc, Egyetemi Körcsarnok 170 néző. V.: Bibók, Elsik.

MEAFC-Peka Bau: Mckee 15, Veres 16, Trindade 12, Komlósi 20, Kostovic 3, Gombnkötő. Csere: Fenyvesi (liberó), Szabó 4, Konecsni, Fülöp, Faragó, Tordai.

TFSE: Füzék 4, Horváth 14, Dóczi 8, Majoros 21, Zeitlet 16, Tóh 1. Csere: Laczi (liberó), Szalaki 1, Knobloch, Kurtucz 1.

Edzői értékelések:

Kovács Zoltán (MEAFC-Peka Bau): – Nagyon hullámzó volt a játékunk ezen a mérkőzésen, ami érthetetlen számomra. Nem tudtunk folyamatosan koncentrálni, pontatlanul röplabdáztunk, amit a az ellenfelünk ki is használt. Az ötödik szettben jobban akarták a győzelmet. Sajnáljuk, hogy így zártuk az évet. Új év kezdődik új kihívásokkal, kis pihenő után folytatjuk a munkát. Köszönjük szurkolóinknak, hogy kilátogattak a mérkőzésre, hangulatra nem lehet panasz. Kellemesen karácsonyt és boldog újévet kívánunk mindenkinek!

Bartal Gergely (TFSE):

Most egy kis karácsonyi szünet következik a MEAFC-Peka Bau-nak és majd december 29-én állnak ismét munkába Kovács Zoltán fiai.

2026-ot egy igazi klubtörténeti eseménnyel kezdi a MEAFC, hiszen elöször forduló elő, hogy az M4Sport élőben közvetítit a hazai mérkőzését az egyetemi alakulatnak. Nem kisebb mérkőzésen teszi ezt meg, mint a vármegyei rivális VRC Kazincbarcika ellen. A találkozó január 7-én kerül megrendezésre 18 órai kezdéssel.

A találkozóra a belépés INGYENES lesz! A MEAFC-Peka Bau arra buzdít mindenkit, hogy a lelátón szurkoljon ezen a mérkőzésen és mutassuk meg Miskolcon mennyire szeretik is a röplabdát.