Kosárlabda szakosztály,  MEFOB Kosárlabda

Idegenben jó az iksz!

Csak az utolsó utáni pillanatban tudott egyenlíteni a házigazda PEAC.

A MEFOB rájátszása miskolci szempontból a nyugati csoport hatodik helyezettjének, a PTE-PEAC csapatának otthonában folytatódott.

Csapatunk tagjai egytől egyig óriási munkát végeztek mind a két palánk környékén, így a végjátékban – a sok hiba, Koroknai korai kipontozódása és a roppant fáradtság ellenére – már a győzelem is a kezünkben volt. Mint kiderült, kerek 40 perc elteltével korán örültünk, hiszen a meccs végét jelző duda megszólalásakor a még két hazai kézben pihenő labda gyorsan átjutott a gyűrűn, így alakítva – borsodi szemünk szerint – véleményes egálra a kuparendszerű párharc első felvonásának eredményét.

A visszavágó április 19-én (hétfőn) 20 órakor kezdődik a Körcsarnokban!

PTE-PEAC-MEAFC 75-75 (15-21, 25-13, 18-21, 17-20)

Egyetemi Bajnokság, Rájátszás. Pécs, Pacsirta utca.

Vezette: Gerencsér György, Földházi Tamás.

Pécs: Peerényi (10/3), Nagy (7/3), Marczi (8), Füzy (9), Kis (16). Csere: Koltai (13/3), Thán (6/3), Tálos (6). Edző: Bán Gábor.

MEAFC: Orliczki M. (9), Orosz (33/18), Horváth (16/6), Jurányi (11), Koroknai (6). Csere: Nguyen. Edző: Drahos Gábor.

Drahos Gábor, vezetőedző: Gratulálok a csapatomnak, hiszen mind a meccsen, mind a hazaúton jól teljesítettek. Pécsett a pályán hatalmasat küzdöttek, hazafelé az autópályán pedig Ace Ventúrát néztek. Mindkettőből lehet profitálni.