Labdarúgó szakosztály

Kínos vereséget szenvedett a MEAFC Futsal csapata

A Leveleki SE elvitte a három pontot az UFO-ból.A mérkőzést jól kezdtük, megszereztük a vezetést. Majd ez túlságosan is megnyugtatott bennünket. Rövid időn belül az ellenfél 3-1 arányban megfordította a mérkőzést. Ezután görcsösen játszottunk, semmi sem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Két gólos hátránnyal mentünk szünetre. A második játékrészre váltottunk a játékstílusunkon, ennek meg is lett az eredménye, sikerült 3-3-ra egyenlítenünk. Amikor már úgy tűnt, hogy sikerül felőrölni az ellenfelünk jött egy pillanatnyi kihagyás és ismét vezettek 4-3ra a levelekiek. Sajnos ezután már nem változott az eredmény, egy gólos vereséget szenvedtünk. Jövő héten nagyon nehéz mérkőzés elé nézünk, Csengerben kell javítanunk. Hajrá MEAFC!