Az ország harmadik legjobb U15-ös csapata a MEAFC-Miskolc!
Május 24 és 26 között került megrendezésre a Tatár Mihály U15 I.osztályú országos fiú röplabda hatos döntő. A MEAFC nem csak részt vevője volt a döntőnek, de házigazdája is hiszen az egyetemi körcsarnok adott otthont ennek a rangos eseménynek. A…
Jól teljesített az U18/A, kicsi hiányzott a bravúrhoz.
Az U18-as kosárlabda bajnokság áprilisban befejeződött. Junior csapatunk a kiemelt bajnokság rájátszásában egy hármas körbeverésben sajnos lemaradt a „B” döntőbe jutás lehetőségéről. A bajnokság lezárása után a Budapesti Honvéd szervezésében szezonzáró tornán vettünk részt májusban a Simon János Kosárlabdacsarnokban. Tavaszi…
Csoportelsőként, veretlenül zárt a MEAFC-Jezsuita U16/A
A U16-os fiú kosárlabda bajnokság rájátszása befejeződött. A MEAFC-Jezsuita U16/A csapata a kiemelt bajnokság peches őszi sorozata után, tavasszal egy egészen meggyőző sorozatot tudott bemutatni. A gárda minden mérkőzését megnyerve, veretlenül végzett csoportja élén. Tavaszi eredmények: MEAFC-Jezsuita -DEAC/B 88-56 MEAFC-Jezsuita…
Tizedik helyen zárta a bajnokságot a MEAFC U14/A
A serdülő fiú kosárlabda országos „B” döntőnek május 17-19, között Hódmezővásárhely adott otthont. A MEAFC U14/A csapata két győzelemmel bejutott a fináléba, ahol szoros csatában alulmaradt az Óbudai Kaszásokkal szemben. Ez pedig azt jelenti, hogy a miskolciak az előkelő 10.…
MEAFC U16/B: a keresztjáték harmadik helye nem volt elég a döntőhöz
Nyíregyházán fejezte be a 2023/2024-es versenyszezont a MEAFC U16/B regionális bajnokságban érdekelt fiú kosárlabda csapata. A május 18-án, szombaton, a keresztjáték keretében lejátszott két mérkőzést követően a miskolciak a harmadik helyet szerezték meg, ami sajnos nem elég a regionális döntőben…
Ajánlattételi felhívás
A MEAFC felhívást tesz A 03075/2018/MVLSZ azonosító számú TAO sportfejlesztési program részét képező Parkoló kialakítására. Kapcsolódó dokumentumok (4 db): Tervdokumentáció (14 db):
Első ízben rendeztünk meg az U13-as MEAFC Kupát!
Május 12-én az egyetemi E/4-es tornateremben került megrendezésre U13-as fiú röplabdásoknak az első MEAFC Kupa. A MEAFC mindhárom korosztályos csapata képviselte magát ezen a mini kupán és hozzájuk csatlakozott az Eszterházy SC U13-as csapata. Remek mérkőzéseket játszottak a csapatok így…
MEFOB-ezüstérmet nyert a Miskolci Egyetem!
A Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság (MEFOB) május 14-én, kedden, Győrben megrendezett férfi döntőjében a Miskolci Egyetem szinte végig kiélezett, kétszeri hosszabbítást hozó, drámai csatában maradt alul a címvédő DEAC ellenében. A finálé remek hírverése volt a magyar egyetemi kosárlabdának. Bankó…
4. helyen zártuk a bajnokságot!
U17-es fiú másodosztályú röplabda csapatunk szombaton hazai környezetben lépett pályára. Varga László együttese két győzelmet aratott így a 4. helyen zárta a bajnokságot. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzések után: MEAFC-Miskolc – Petőfi SC 3:0 ,,Végig koncentrált, jó játékkal mutatták be tudásukat…
MEFOB-döntőt játszik a Miskolci Egyetem
A Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság (MEFOB) május 13-i, hétfői, férfi elődöntőjében a Miskolci Egyetem csapata színvonalas csatában legyőzte a házigazda Mosonmagyaróvár UNI Győr gárdáját, így a keddi folytatásban az aranyéremért játszhat a címvédő Debreceni Egyetem együttesével. Garancz Milán vezetésével valósággal…