Középszakasz győztesként várhatjuk a négyes döntőt!
Szombaton Debrecenben szerepelt fiú U20-as másodosztályú röplabda csapatunk a középszakaszt utolsó fordulójában. Varga László együttese a hibátlan alapszakasz után a középszakaszt mindössze egy vereséggel az élen zárta. Így április 27-én utazhatnak Diósdra a négyes döntőre. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzések után:…
A Kaposvár volt a jobb az Egyetemi Körcsarnokban
A MEAFC-Peka Bau NB I/B, Piros-csoportos férfi kosárlabda csapata április 20-án, vasárnap a rájátszás 1. fordulójában a KOMETA Kaposvári KK együttesét fogadta a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. A két csapat közötti második mérkőzésen a vendégek akarata érvényesült, a hazaiak ezúttal nem…
A MEAFC U16/C legyőzte a Debrecent
A regionális fiú kadet kosárlabda bajnokság alsóházi rájátszásának 8. fordulójában debreceni vetélytársát fogadta a MEAFC U16/C csapata. A mérkőzés miskolci sikerrel ért véget. MEAFC U16/C – DSI Debrecen/B 66 – 47 (19-10, 17-5, 13-10, 17-22) Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium MEAFC…
Egy szoros vereség és egy győzelem!
A fiú U15 másodosztályban szereplő MEAFC-Felsőzsocla csapatunk továbbra is az élbolyban maradásért küzd. Egy végletekig kiélezett mérkőzésen maradtak alul azonban a nap második mérkőzést megnyerték vasárnap Egerben. Bártfai Krisztián vezetőedző értékelése a mérkőzések után: Egri VSI – MEAFC-Felsőzsolca 3:2 ,,…
Harcosan játszott a MEAFC-Gárdonyi a hétvégén!
Vasárnap Debrecenbe látogatott az U15 II.osztályban szereplő MEAFC-Gárdonyi. Bacsó István elégedetten nyilatkozott a fiúk hozzáállásáról és fejlődéséről a forduló után. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzések után: DEAC – MEAFC-Gárdonyi 3:0 ,, Egy nagyon jó hangulatú és harcos MEAFC-Gárdonyival találkozott ma a…
Kaposváron nem sikerült meglepni a házigazdákat
A MEAFC-Peka Bau NB I/B, Piros-csoportos férfi kosárlabda csapata április 16-án, szerdán este Kaposváron kezdte meg a playoff-ot. A találkozó nem hozott meglepetést, a hazaiak sikerével ért véget. A két csapat második mérkőzésének április 20-án, vasárnap, 17.00 órától, a Miskolci…
Extraliga: Győzelem hazai pályán a DKSE ellen!
Szerda este hosszú idő után ismét az Egyetemi Körcsarnokban lépett pályára a MEAFC-Peka Bau. A férfi röplabda Extraliga alsóházi rájátszásának 5.fordulójában a Dunaújvárost fogadták az egyetemiek. Az első szett elején a csapatok még fej-fej mellett haladtak (6:6; 9:9) azonban a…
Körmenden rendezik meg a junior bajnokság „B” döntőjét!
A Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia legyőzésével a junior bajnokság „B” döntőjébe jutott a MEAFC U19/A csapata. A döntőt április 25-26-27.-én Körmenden rendezik meg. Zsíros Akadémia Kőbánya/A – MEAFC U19/A 57-72 (10-23, 14-15, 19-15, 14-19) MEAFC: Molnár (15/6), Pankotai (16), Oleár…
Maximálisan oda kell figyelni a mérkőzésen, nem szabad félvállról venni a találkozót”
Szerdán este 19 órakor hazai környezetben lép pályára a férfi röplabda Extraligában szereplő MEAFC-Peka Bau. Kovács Zoltán együttese az alsóházi rájátszás 5.fordulójában a Dunaújvárost fogadják az Egyetemi Körcsarnokban. ,,Maximálisan oda kell figyelni a mérkőzésen, nem szabad félvállról venni a találkozót.”…
A Miskolci Egyetem a MEFOB négyes döntőjében folytathatja
A Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság (MEFOB) rájátszásának 2. fordulójában a Miskolci Egyetem a Pécsi TE-PEAC együttesét fogadta az Egyetemi Körcsarnokban. A találkozó hazai sikert hozott, mely egyet jelentett a négyes döntőbe jutással. A hazai szurkolók lendületes, dinamikus játékot láthattak, hiszen…