• Kosárlabda NB2,  Kosárlabda szakosztály

    Egy félidőnyi bravúr a kupában!

    A huszonegyedik percben még továbbjutásra álltunk a B csoportos Eger ellen. A harmadik negyedben a mieink – egy kosár kivételével – csak büntetőből tudtak pontot szerezni, míg az egriek ekkor öt hármast is bedobtak. A vendégek összességében érvényesítették az osztálykülönbség…

  • Kosárlabda szakosztály,  Kosárlabda U20

    Határozott bemutatkozás, de vendégsiker!

    A győzelem most még elmaradt. Lendületes első félidei játékkal mutatkozott be – a Kiss Balázzsal és Orosz Bencével kiegészülő – utánpótlás csapatunk a “B” csoportos bajnokságban. Az ellenfél azonban kihasználta kor és képzettségbeli előnyét, így összességében megérdemelten nyerték a mérkőzést.…

  • Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

    Győzelemmel köszöntöttük a B csoportot!

    Remek közönségünk győzelembe hajszolta újonc csapatunkat! Kilenc évnyi várakozás után eljött a pillanat, amire a miskolci kosárlabda kedvelői oly rég óta vártak, hiszen Drahos sikeres büntetője után újra B csoportos hangon „szólalt meg” a Körcsarnok gyűrűje. Újonc csapatunk immár egy osztállyal feljebb…

  • Egyéb Hírek

    Ajánlott esemény: Szendrő körül gyalogszerrel

    Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmet egy remek hétvégi szabadidős programra. Szendrő körül gyalogszerrel vezetett gyalogos teljesítménytúrát idén 11. alkalommal rendezi meg a Szendrői Természetjáró Szakosztály 2015. október 3-án. A túra rajtja 8.30 és 10.30 között Szendrő, Fő utca 19. lesz. A túra során cél a napokban átadott…