A Miskolci Egyetem férfi csapata bejutott a FINAL FOUR-ba!
A Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság rájátszásának április 15-én, hétfőn megrendezett 2. mérkőzésén a Miskolci Egyetem férfi csapata saját pályáján nyert a Szombathelyi Egyetem gárdája ellen és ezzel a sikerrel bejutott a FINAL FOUR-ba! A rájátszás első fordulójában a miskolci csapat…
Sikeres hétvégén vagyunk túl!
U17-es fiú röplabda csapatunk szombaton Budapesten szerepelt a bajnokság soron következő tornáján. Varga László tanítványai két győzelemnek örülhettek ezen a napon. Vezetőedzőnk nyilatkozatai a mérkőzések után: Szolnoki SPC – MEAFC-Miskolc 1:3 ,, Nem indult zökkenőmentesen a mérkőzés. Valahogy nem nagyon…
Remek játékkal győztük le a Szegedet!
Férfi Extraligás csapatunk vasárnap hazai környezetben fogadta a Vidux-Szegedi RSE együttesét az egyetemi körcsarnokban. Az Extraliga 9.-12. helyért vívott csatában kiemelten fontos volt ez a mérkőzés mindkét gárdának, hiszen a tabellán ugyan annyi ponttal (9-9 pont) álltak a fordulót megelőzően.…
MEAFC U16/C: magabiztos siker az Eger ellen
A MEAFC U16/C fiú kosárlabda csapata a Regionális Bajnokság április 13-i fordulójában egri riválisát fogadta a Miskolci Egyetem körcsarnokában, ahol magabiztos hazai siker született. MEAFC U16/C – Egri VSI KOK 88-58 (26-7, 22-9, 16-24, 24-18) Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, Vezette: Lónáth…
A szezon utolsó hazai mérkőzése következik vasárnap!
A férfi Extraligában szereplő MEAFC-Peka Bau együttese vasárnap 17 óra 30 perctől kezdődő mérkőzésen fogadja a Vidux-Szegedi RSE-t. Az Extraliga 9.-12. helyért folyó rájátszásában mindkét csapat 9-9 ponttal áll a tabellán és céljuk a 9. hely megszerzése, így tehát…
Folytatta jó szereplését a MEAFC U16/B
A regionális fiú kosárlabda bajnokságban érdekelt MEAFC U16/B csapata április 9-én, kedden, Tiszaújvárosban vendégszerepelt és folytatva idei jó teljesítményét, ezúttal is győztesen hagyta el a pályát. Tiszaújvárosi Phoenix KK – MEAFC U16/B 64–114 (13-35, 18-31, 20-18, 13-30) Tiszaújváros, Eötvös Gimnázium…
Két győzelem egy vereség hazai pályán!
U15-ös harmadosztályú fiú röplabda csapatunk vasárnap hazai környezetben szerepeltek. A MEAFC-Gárdonyi két győzelemnek és egy vereséget könyvelhetett el arra a napra. Bacsó István vezetőedző értékelése a mérkőzések után: MEAFC-Gárdonyi – Egri VSE 0:3 ,, A feljavult nyitásainknak köszönhetően egy szorosabb…
Szombathelyen nyert a Miskolci Egyetem
A Miskolci Egyetem csapata a fiú Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság rájátszásában Szombathelyen lépett pályára és egy végig kiélezett találkozón harcolta ki a győzelmet. Szombathelyi Egyetemi SE – Miskolci Egyetem 72-75 (19-25, 19-13, 15-16, 19-21) Szombathely, ELTE Savaria Egyetemi Központ Csarnoka…
Két győzelem egy vereség Budapesten!
U15-ös harmadosztályú fiú röplabda csapatunk vasárnap Budapesten szerepelt a bajnokság felsőházának következő fordulójában. Bártfai Krisztián együttese a Gyöngyöst és a Csepelt verte meg, míg a TFSE-től kikapott. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzések után: Gyöngyösi RSE – MEAFC-Felsőzsolca 1:2 ,, Kicsit hullámzó…
Ismét két győzelem a zsebben!
U15-ös fiú I. osztályú csapatunk vasárnap Debrecenben lépett pályára a bajnokság középszakaszának következő fordulójában. Jakó Imre alakulata két magabiztos győzelmet aratott. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzések után: Kunhegyes ESE – MEAFC-Miskolc 0:3 ,,A Kunhegyes ellen játszottunk először a rövidke szünet után.…