Ismét két győzelem a zsebben!
U15-ös fiú I. osztályú csapatunk vasárnap Debrecenben lépett pályára a bajnokság középszakaszának következő fordulójában. Jakó Imre alakulata két magabiztos győzelmet aratott. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzések után: Kunhegyes ESE – MEAFC-Miskolc 0:3 ,,A Kunhegyes ellen játszottunk először a rövidke szünet után.…
Félidőben három ponttal vezet az ELTE
A Miskolci Egyetem hétfőn este a keresztjáték első mérkőzésén az ELTE csapatát fogadta. Három pontos vendég győzelem született, ami azt jelenti, a visszavágón legalább négypontos győzelem szükséges a Miskolci Egyetem csapatának a MEFOB Final Four-ba jutáshoz. Miskolci Egyetem – ELTE…
Az eleje nehezen indult, de a végén magabiztos siker lett a TFSE ellen!
Vasárnap Budapesten szerepelt a MEAFC-Peka Bau férfi Extraligás röplabda csapata az alsóházi rájátszás negyedik fordulójában. A tét nagy volt, hiszen a fordulót megelőzően hármas holtverseny volt a tabellán, hiszen a Vidux-Szegedi RSE-nek a TFSE-nek és a borsodi alakulatnak is 6…
A MEAFC U16/C Salgótarjánban is nyerni tudott
A U16 korcsoportos fiú regionális kosárlabda bajnokság keretében, április 7-én, vasárnap Salgótarjánban játszott a MEAFC U16/C gárdája. A miskolci fiatalok jól alkalmazkodtak a sajátos körülményekhez és megnyerték a mérkőzést. Beszterce KK – MEAFC U16/C 42-79 (16-26, 8-18, 12-11, 6-24) Salgótarján,…
Agresszív játékra lesz szükség a TFSE ellen!
Vasárnap Budapesten szerepel a MEAFC-Peka Bau férfi Extraligás röplabda csapata. Kovács Zoltán csapata a TFSE vendégeként lép pályára a 9.-12. helyért megrendezett mérkőzésen. A két csapatnak a szezonban ez már a negyedik mérkőzése lesz egymás ellen a mérleg nyelve pedig…
Egerben kikapott a MEAFC U18/B csapata
A regionális junior fiú kosárlabda bajnokság 18. fordulójában, Egerben vendégeskedett a MEAFC U18/B csapata, mely ezúttal alulmaradt a házigazdákkal szemben. Egri VSI KOK – MEAFC U18/B 101-68 (34-11, 22-17, 21-16, 24-24) Eger, Balassa Bálint Ált. Iskola, Vezette: Domán I., Burján…
A MEAFC-PEKA BAU 9. lett az alapszakaszban
A MEAFC-PEKA BAU férfi kosárlabda csapata az NB I/B, Piros-csoport alapszakaszának 26., utolsó fordulójában, március 31-én, vasárnap Fóton vendégeskedett. A miskolciak vereséget szenvedtek ugyan, de végül megszerezték a 9. helyet az alapszakaszban, mely azt jelenti, hogy a következő szezonban is…
A MEAFC-PEKA BAU U20 győzelemmel zárta a szezont
A bajnoki szezon utolsó, a 25. forduló keretében lejátszott mérkőzését győzelemmel zárta a MEAFC-PEKA BAU NB I/B, Piros-csoport, U20-as férfi kosárlabda csapata. MEAFC-PEKA BAU U20 – PRIMA Radobasket Törökbálint U20 116-79 (32-16, 25-22, 31-17, 28-24) Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, Vezette: Burján M.,…
Magabiztos győzelem hazai pályán!
Szerda este hazai pályán lépett pályára a férfi röplabda Extraligában érdekelt MEAFC-Peka Bau. A miskolci együttes a bajnokság alsóházi rájátszásában a Dunaújvárost fogadta az egyetemi körcsarnokban. Az első szett egy Komlósi ponttal indult majd egy hazai nyitás rontással és Simkó…
Két győzelemmel folytatták a Cápakölykök
A MEAFC-Cápakölykök fiú kosárlabda csapata az U12 korcsoportos regionális utánpótlás bajnokság legutóbbi fordulójában két győzelmet aratott a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. MEAFC-Cápakölykök – Egri Kék Oroszlánok 88-24 (18-3, 26-8, 22-11, 22-2) MEAFC-Cápakölykök: Kurucz (23), Elek (15), Nyárai (10), Fafula (10), Szabó…