Kosárlabda NB1
NB1/B felnőtt kosárlabda csapat hírek.
Szaniszló Sándor emléktorna
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kosárlabda Szövetség 2020. szeptember 11-12. napokon kosárlabda tornát szervez Szaniszló Sándor, a magyar kosárlabda sport, a miskolci és a Miskolci Egyetemi sportélet egykori meghatározó alakja emlékére. Az immár hagyományosnak mondható rendezvény az emlékezés mellett kiváló lehetőséget biztosít…
Hazahoztuk a Phoenix kupát!
Jól indult a szezon felnőtt kosárlabda csapatunk számára, hiszen a hét végén rendezett, tiszaújvárosi Phoenix kupán hibátlan mérleggel hozhatták haza a győzteseknek járó trófeát. Külön öröm számunkra, hogy a 2005-ben született, saját nevelésű játékosunk, Gadus Bogdán is bemutatkozott a felnőtt…
Elkezdte a felkészülést a MEAFC-Miskolc felnőtt kosárlabda csapata!
Augusztus első hétfőjén megkezdte a felkészülést felnőtt férfi kosárlabda csapatunk a 2020/2021-es szezon NB 1/B-s, illetve Egyetemi Bajnokságára. A szokatlanul hosszú pihenő után a játékosok, az eddigieknél is nagyobb motivációval vetették bele magukat a munkába, immáron az új vezetőedző, Szollár…
Szollár Gergő a MEAFC csapatának a vezetőedzője
NBI/B kosárlabda 2020-2021 – MEAFC-Miskolc A 2020/2021-es szezonban Szollár Gergő irányítja vezetőedzőként az NB I/B piros csoportjában szereplő MEAFC-Miskolc férfi kosárlabda csapatot. A másodedzői feladatokat továbbra is Tóth Gábor látja el. Szollár Gergő a másodosztályú csapat mellett a Miskolci Egyetem,…
Változás a MEAFC NB I/B-s kosárlabda csapat szakmai stábjában
NBI/B kosárlabda 2020-2021 – MEAFC-Miskolc A MEAFC vezetése arra az elhatározásra jutott, hogy a felnőtt férfi kosárlabda csapata szakmai stábján változtat, új vezetőedzővel vág neki a 2020/2021-es szezonnak. A döntés hátterében az áll, hogy a klub vezetése szerint a jelenlegi…
Nagyon kellett már ez a győzelem!
NBI/B kosárlabda 2019-2020 – MEAFC-Miskolc Szoros mérkőzés, igazi csapatmunka, miskolci siker! Ott melegített már a társakkal az amerikai Thornton is, ám az egész héten betegséggel küzdő légiós csak pár percet tudott a pályán tölteni. Bíztató kezdéssel indított a MEAFC (9-2),…
Nem volt orvosság a MEAFC bajára!
NBI/B kosárlabda 2019-2020 – MEAFC-Miskolc Thornton nélkül is erőn felül küzdött, ám győzni nem tudott a hazai gárda. MEAFC-Miskolc – Bajai Bácska FKE 70-80 (19-24, 14-21, 20-17, 17-18) NB I/B Piros csoport 22. forduló. Miskolc, Körcsarnok, 150 néző. Vezette: Győrffy…
Rangadónak indult, ám gyakorlássá szelídült a meccs!
NBI/B kosárlabda 2019-2020 – MEAFC-Miskolc Ezúttal idő előtt elfogyott a kellő tűz a miskolci csapatból. Eladott labdából roboghatott ziccerig a házigazda, majd kisvártatva Kozák M. egyenlített. A Honvéd rendre könnyű kosarakat szerzett, ám a vendégek is szépen gyűjtögették Béres és…
Kihúztuk az ezüstérmes Veszprémet a gödörből!
NBI/B kosárlabda 2019-2020 – MEAFC-Miskolc Szoros találkozón végül egy labda döntött. A nyitó negyed eleje a vendégek magasembereiről szólt, hiszen Völgyi is Czirbus is domináltak a palánk alatt. A hazaiak rendkívül izgulhattak, hiszen rengeteg (7) eladott labdával segítették a veszprémieket.…
Jobban pörgött, megérdemelten győzött a házigazda!
NBI/B kosárlabda 2019-2020 – MEAFC-Miskolc A felcsillanó felzárkózást rendre visszverte a Vasas. A több mérkőzés kihagyása után visszatérő Thorntonnal a fedélzeten érkezett a Miskolc, és az első negyedben nem is volt különösebb kivetnivaló a csapatok játékában. A hazaiakat Sólyom, a…