Kosárlabda szakosztály
MEAFC Kosárlabda Szakosztály hírek.
Őrületes hosszabbításos mérkőzésen múltuk felül az Eszterházy SC-t az egyetemi bajnokságban!
Hazai pályán fogadtuk a tabellán egy hellyel mögöttünk álló Eszterházy Károly Egyetem csapatát, és egy kemény mérkőzésre számítottunk. Az első félidő abszolút a mi akaratunk szerint zajlott, a félidőre 11 pontos vezetéssel vonulhattunk, azonban a 3. negyedben az egriek harciasan…
Szerencs ellen állt ki a MEAFC U16/B csapata
Nyolcadik fordulóhoz érkeztünk a Regionális fiú kadett bajnokságban. Miskolcon a Földesben került sor a mérkőzésre a Szerencsi Varázslók ellen, február 12-én. A hazai csapat dolgát nehezítette a betegségekkel teli időszak, így nem sikerült a legjobb formát nyújtaniuk – Varga Dénes…
Sérülések is nehezítették az U19/C dolgát Eger ellen
Hazai pályán, Egerben fogadta a MEAFC U19/C csapatát az ellenfél február 12-én. Nem volt könnyű dolgunk, hiszen a miskolciakat sérülés és betegségek is hátráltatták a küzdelemben. Egri VSI KOK – MEAFC U19/C: 95-50 (21-14; 23-19; 29-5; 22-12) MEAFC U19/C: Elek…
Sérülések tömkelege és drámai vereség az U21-es Fóti rangadón.
Kelemen nélkül, tartalékos Kékesivel és Ragályival vágtunk neki a teljes kerettel kiálló Fóti U21-es csapat ellen vívott rangadónak, amitől a fentiek tudatában reálisan nem lehetett sokat várni. Sajnos ebben nem volt több, így tetemes 42 pontos vereség lett a vége.…
Megizzasztottuk a listavezető Fót csapatát, nyerni azonban nem sikerült idegenben.
Fótra utaztunk az NB1/B piros csoportjának 20. fordulójában, ahol az elsődleges cél az volt, hogy minél kiélezettebb mérkőzést tudjunk játszani a bajnokságot fölényesen vezető Tigrisekkel, ami összességében sikerült is. Habár a végére 9 pont lett közte, végig fej-fej mellett hajtott…
Budapesten aratott sikert az egyetemi csapatunk az OE ellen!
Az egyetemi gárdánk töretlenül hasít a bajnokságban, ezúttal az Óbudai Egyetem alakulatát múltuk felül idegenben 37 ponttal! A győzelemből mindenki kivette a részét, igazi csapat módjára osztottuk el a terheket. Óbudai Egyetem – Miskolci Egyetem: 63 – 100 (17-21, 11-28,…
A jó kezdés győzelmet ért a Baja csapata ellen
Szombaton Baja csapatát fogadta a körcsarnokban a MEAFC U19/A csapata. A találkozót rendkívül dinamikusan kezdték a juniorok, ez megalapozta a győzelmet. MEAFC U19/A – BasketBaja SE 79-74 (25-11, 23-19, 15-26, 16-18) MEAFC U19/A: Oleár (16/9), Sulkovszki (15/3), Jacsó (4), Gulyás…
Tanulságos győzelem a Nyíregyházi Kék Cápák ellen
A MEAFC U19/C ezúttal a Nyíregyházi Kék Cápákkal mérkőzött meg a bajnokság következő fordulójában. A miskolciaknak sikerült ugyan egyértelmű győzelemmel – majdnem dupla annyi ponttal – zárni, mint az ellenfél, de a hibákra való tekintettel Egerer Attila edző a tanulságok…
Végig vezetve győztek fiataljaink a Vasas Akadémia elleni U21-es rangadón!
Különösebb izgalmak nélkül, végig vezetve sikerült győzelmet aratnunk a szépen helytálló Vasas Akadémia ellen! A felnőtt meccstől fáradt farkasokon a friss és agresszív pasaréti gárda sem fogott ki, habár szorosabb lett a végeredmény, mint azt előre gondolták volna a nézők,…
Kiélezett meccsen, bravúros fordítással győzött MEAFC U16/B!
A bajnokság hetedik fordulóján Kazincbarcikával csapott össze a MEAFC U16/B csapata. Erős első negyed után a hullámzó teljesítményünket kihasználva átvette a vezetést az ellenfél, és ez így is maradt az utolsó negyedig, ahol azonban a miskolci fiatalok óriási hajrával fordítottak…