Röplabda szakosztály
MEAFC Röplabda szakosztály
Kostovic: ,, Nem fogjuk megkönnyíteni a Kaposvár dolgát!”
Csütörtökön este megkezdi a szerepelését a röplabda TippmixPro Férfi NBI Extraliga felsőházi rájátszásában a MEAFC-Peka Bau. A miskolci együttes az alapszakaszt a hetedik helyen zárta így a lebonyolítás értelmében az alapszakasz második helyezettjével játszik az elődöntőbe kerülését azaz a Fino…
Értékes győzelmekkel továbbra is a tabella élén!
A fiú U17 II.osztály keleti csoportjában szereplő csapatunk szombaton két mérkőzést játszott le hazai környezetben. Bacsó István és Komlósi Márk csapata két győzelemnek örülhetett és így továbbra is vezetik a tabellát. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzések után: MEAFC-Miskolc – TFSE 3:1…
Felforgatott felállásban is magabiztosan nyertünk Kecskeméten!
Vasárnap este Kecskeméten zárta a röplabda TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszát a MEAFC-Peka Bau. A mérkőzés az alapszakasz végeredményét már nem befolyásolta hiszen az már korábban eldőlt, hogy a 7.helyen zár a miskolci gárda. A vendéglátók pedig 11.helytől előrébb már…
Egy győzelem egy vereség a hétvége mérlege!
Szombaton hazai környezetben lépett pályára a MEAFC-Gárdonyi U15-ös csapatunk. Leskó-Sallai Beáta és csapata az U15 II.osztály keleti csoportjának játéknapján egy győzelemet és egy vereséget könyvelhetett el. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzések után: MEAFC-Gárdonyi – Panoráma SE U15 fiú 0:3 ,, A…
Kecskeméten zárjuk az alapszakaszt!
Vasárnap 18 órakor Kecskeméten lép pályára a röplabda TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának utolsó fordulójában a MEAFC-Peka Bau. ,,Szeretnénk győzelemmel lezárni az alapszakaszt Kecskeméten. Többen is kisebb sérüléssel küzdenek a csapatban, ami lehetőséget ad más szerkezeteket, variációk gyakorlására. Megfelelő hőfokon…
A fejlődést látja az edző!
Szombaton Dágon vendégszerepelt a fiú U15 II.osztály keleti csoportjában szereplő MEAFC-Felsőzsolca csapatunk. Bártfai Krisztián csapata két vereséget szenvedett ezen a játéknapon. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzések után: KESI-R.A. ’B’ – MEAFC-Felsőzsolca 3:1 ,, A mai első mérkőzésünk a második szettben mutatta…
A hozzáállással és az akarással most sem volt gond a kicsiknél!
Szombaton Szolnokon lépett pályára legkisebbe csapatunk. Az U12 II.osztály keleti csoportjában szereplő MEAFC-Gárdonyi két találkozót játszott le. Sepsi Melinda vezetőedző értékelése erről a napról: BRSE-Kék – MEAFC-Gárdonyi 3:0 ,,A mérkőzést jól kezdtük, az első szettben végig szoros volt az állás,…
Jó helyzetből várják a folytatást!
Március 14-én Kazincbarcikán lépett pályára a fiú U20 II.osztály keleti csoportjában szereplő csapatunk. Varga László együttese két győzelemnek örülhetett ezen a játéknapon. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzésekről: VRCK – MEAFC-Miskolc 2-3 (18, 21,-19, -16, 10) ,,A VRCK csapata elleni mérkőzést kifejezetten…
Nem voltunk élesek ezen a mérkőzésen!
Szombaton este Budapesten vendégszerepelt a MEAFC-Peka Bau együttese. A röplabda TippmixPro NBI Extraligában szereplő miskolci csapat a TFSE otthonában játszott. Szorosan indult a játékrész mindkét csapat szépen termelte a pontokat (8:8, 16:16). A nyitásfogadással nem volt gondja a borsodi alakulatnak…
Szeretnénk visszavágni a decemberi vereségért!
Szombaton Budapesten vendégszerepel a röplabda TippmixPro Férfi NBI Extraligában szereplő MEAFC-Peka Bau együttese. Kovács Zoltán csapata már bebiztosította a helyét a felsőházi rájátszásban azonban a TFSE elleni mérkőzések mindig is igazi presztízs csaták a két klub között. Továbbá van mit…