A rutin győzött!
A NB II Keleti ,,A” csoport 4. fordulójában hazai környezetben fogadta U21-es csapatunk veretlen a Gyöngyösi RSE csapatát. Papp Dóra összegzése a mérkőzésről: ,, Ezen a mérkőzésen megmutatkozott a rutinbeli különbség a két együttes között. Többször meglepődtünk, mivel a Gyöngyös tapasztalt…
Megvan az első győzelem!
A mögöttünk hagyott hétvégén felnőtt csapatunk az Újfehértói SK csapatát fogadta hazai pályán az NB II Keleti ,,B” csoport 3. fordulójában. Bacsó István összegzése a mérkőzésről: ,, Magabiztosan végig vezetve nyertük meg a mérkőzést. Külön öröm számomra, hogy mindenkinek tudtam…
Elindult a megyei kosárlabda bajnokság!
Ismerkedjünk meg kicsit közelebbről is a sorozattal. Bene Szilárd, a szövetség ügyvezetője, egyben a verseny főszervezője foglalta össze a bajnoksággal kapcsolatos alapvető tudnivalókat. „A B-A-Z Megyei Kosárlabda Szövetség idén is meghirdette a Felnőtt Megyei Bajnokságot, mely már több éve 6…
Első mérkőzésnek nagyon biztató!
LEÁNY EGYETEMI BAJNOKSÁG, KELET- 2019/2020 – 1. FORDULÓ Debreceni Egyetem – Miskolci Egyetem 76-56 (22-15, 23-12, 14-16, 17-13) Debrecen: Göttlinger (24/15), Nagy (21/15), Földvári (12), Mezei (5), Szabó (5/3). Csere: Gaszner (9/3), Bagdi, Kapus, Ruzsa-Kiss-Schubert, Záhorszky. Edző: Kovács Imre, Jávor Petra.…
Két sima győzelemmel kezdték a szezont!
Hosszú szünet után, hétvégén játszottuk az első bajnoki fordulót. MSI KOSSUTH – MEAFC KOSSUTH 21-127 (3-40, 5+3-24+3, 2-38, 8-22) MISKOLC: Gável (8), Kovács T. (4), Bodnár S. (2), Dobrosi (2), Subert (2), Halász (1), Soós (1), Szabó (1), Bodnár A.,…
Légiósa nélkül győzött, és jutott tovább a MEAFC!
Újabb sikerével már a legjobb 16 között a miskolciak! Thronton továbbra is csak szurkolóként nézhette, ahogy a hazai centerek pontjaira Szanyi válaszolt gyorsan nyolc egységgel. Mivel az idei szezonban megtáltosodó Sömenek is betalált távolról, a hazaiak pedig öt kihagyott büntetővel…
Thornton nélkül is megmutatta a MEAFC!
Remek miskolci csapatvédekezés hozta meg a harmadik győzelmet. A MEAFC-Miskolc csapatában sérülés miatt ezúttal sem lépett pályára az egész mezőny jelenlegi leghasznosabb mutatóval (39 VAL) rendelkező játékosa, Austin Thornton. Két kihagyott hazai büntetővel indult a mérkőzés, majd egy szép Morvacsik-Debreceni összjátékot másolt…
3-ból 3 a hazai rendezésű tornán!
Mint az első fordulóból kiderült a csoporton belül a GLP Nyíregyháza lesz a nagy ellenfél. Tatár Mihály U15 OGYB II. oszt. `C` 2. forduló (2019. október 26.) Miskolc A hazai rendezésű tornán elsőnek a szabolcsiakkal küzdöttünk meg. A mérkőzésről összességében elmondható,…
Majdnem elkaptuk a bajnoki címvédőt!
Első rangadónkon egyetlen kosár döntött a TFSE javára. TFSE – Miskolci Egyetem 66-64 19-16, 19-20, 16-15, 12-13) Egyetemi Bajnokság, 3. forduló. Budapest, Alkotás utca. 30 néző. Vezette: Gyurka Tamás, Kapros Roland. TFSE: Nagy Bo. (11/3), Nagy Be. (13/9), Király (3/3),…
Szoros vereség Szegeden
A mögöttünk hagyott hétvégén U21-es csapatunk Szegeden vendégszerepelt az NB II Keleti ,,A” csoport 3. fodulójában. Az előző fordulóban hazai pályán győzték le Papp Dóra tanítványai a Gödöllő csapatát. Így jó hangulatban és tele önbizalommal utaztak Szegedre. Ahol egy szoros…