Ezüstérmes helyen zártuk az alapszakaszt!
A Nyugati csoport harmadik helyezettje elleni párharccal folytatódik majd a bajnokság! Közgáz SC és DSK – Miskolci Egyetem 72-68 (13-16, 26-10, 17-17, 16-25) Fiú Egyetemi Bajnokság 16. forduló. Budapest, Kinizsi utca. Vezette: Pohátka Balázs, Stánicz Péter. Közgáz: Vörös (3/3), Vágvölgyi…
BAZ megyei 2018. évi asztalitenisz felnőtt és ifjúsági bajnokság
Felnőtt egyéni: Rózsahegyi Péter, DVTK Oláh Krisztián, Ózd Dr. Bogyay Ferenc, MEAFCEgri Kornél, Onga Tóth Tamás MEAFCVécsei Péter, Tiszaújv.Zeller Gábor, HolcimMészáros Attila, MEAFC indulók száma: 36 fő Felnőtt páros: Géczi István, Rózshegyi Péter, DVTK Oláh Krisztián, Tóth Tamás, Ózd, MEAFC…
Idénybeli utolsó idegenbeli mérkőzésünkre készülünk
A következő fordulóban Levelekre látogat a MEAFC Futsal csapata!Ellenfelünk a tabellán mögöttünk helyezkedik el. Ősszel sikerült őket hazai pályán legyőznünk. A győzelem kötelező volna és, ha kedvezően alakul a többi mérkőzés eredménye, akkor bebiztosíthatjuk helyünket a dobogó 3. fokán. Hajrá…
Rá sem lehetett ismerni a csapatra!
A győriek idei első idegenbeli győzelmüket aratták a Körcsarnokban. Igaz, hogy vállvédőben, de ott melegített a társakkal a felépülőben lévő Szögi is. Timkó és Cole-Brinson pontjaival egész jól kezdte a házigazda (7-2) az igen kevés kosár jellemezte az első negyedet, ám a győriek,…
Hatalmas küzdelemben megérdemelt MEAFC siker!
Sovány vigasz, de U-20-as csapatunk revansot vett a győrieken a felnőttek legyőzéséért! MEAFC – Széchenyi Egyetem Győri KC 79-75 (19-27, 25-16, 20-18, 15-14) U-20-as bajnokság 23. forduló. Miskolc, Körcsarnok. Vezette: Vaszi Ádám, Molnár Krisztián. MEAFC: Orliczki Már. (8/6), Takács (10/6),…
Magabiztos siker a Szolnok ellen!
2018.03.17-én 17:30-kor a férfi röplabda NB II keleti csoportjának 17. fordulójában csapatunk a Szolnoki Röplabda Akadémia csapatát fogadtuk hazai környezetben. A mérkőzés első szettjében csapatunk villámrajtot véve lépett el a hazai együttestől. Magabiztos és eredményes nyitásainknak és a megfelelő összpontosításnak…
Hétfő esti Futsal örömjáték az UFO-ban
Könnyed győzelmet aratott a MEAFC Futsal csapata. A mérkőzésen esélyesként léptünk pályára. Ehhez méltó játékot is sikerült bemutatnunk az első félidőben. Az meccs elejétől koncentráltan játszottunk, ennek meg is lett az eredménye. Sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, a félidei szünetre…
Elképesztően jó dobóformánk rájátszást ér!
A miskolciak újabb lépést tettek a Keleti csoport második pozíciójának megszerzése felé. Miskolci Egyetem – Debreceni Egyetem 113-76 (28-12, 26-23, 33-15, 26-26) Egyetemi Bajnokság, 17. forduló, Miskolc, Körcsarnok, 65 néző. Vezette: Lónáth László, Takács Zoltán. MEAFC: Takács (24/18), Szepesi (35/27),…
Nem állt össze a játékunk!
Előzetesen meglepetés, a mutatott játékok alapján viszont megérdemelt hazai végeredmény született. OSE Lions – MEAFC 86-71 (26-16, 23-18, 18-19, 19-18) U-20-as bajnokság, 22. forduló, Oroszlány, Krajnyik „Akác” András Sportcsarnok. Vezette: Kaposi Renátó, Magyari Viktor. Oroszlány: Balla (18), Schuj (15/6), László (7),…
Nem tudtuk végig tartani a listavezetőt!
Az oroszlányi csapat koncentráltabb teljesítményt nyújtva megérdemelten győzött a MEAFC ellen. Mindkét csapat kezdő irányítója és centere nélkül készült a találkozóra. A hazaiaknál Kiss Kornél és az amerikai Spagnolo, a vendégeknél Szögi és Galló hiányzott az összeállításból. Gyors öt ponttal,…