• Egyetemi Sport

    PROGRAMAJÁNLÓ: ME-HÖK sítábor

    Már csak néhány napig elérhetőek az ME-HÖK és a Sport Pont Program által szervezett sítáborra nyújtott kedvezmények! Információ és jelentkezés: Tolnai Richárd, 70/397-3941, richardtolnai@gmail.com

  • Kosárlabda szakosztály,  Kosárlabda U14

    Csapatkapitányért is küzdött a csapat!

    Debrecenben győztük le a Nyíregyházát, így serdülő „A” csapatunk is megízlelte a siker ízét. A második mérkőzés a vereségen felül sajnos egyéb fájó mozzanatot is tartogatott számunkra, hiszen csapatunk kapitányát egy balszerencsés leérkezést követően kórházba kellett szállítani. Az egész MEAFC-család…

  • Kosárlabda szakosztály,  Kosárlabda U11

    Jó úton járnak kicsi bikáink!

    Kis híján két győzelemmel örvendeztettek meg minket kenguru „B” csapatunk játékosai. A tiszaújvárosi tornát sikerrel záró, egyre jobb formába lendülő apróságaink hamarosan a nagyközönség előtt is bemutatkoznak. Most pénteken ugyanis a Szolnok elleni nb2-es mérkőzés félidejében a Basket Bulls játszik…

  • Kosárlabda szakosztály,  Megyei

    Győzött a tavalyi bajnok

    Állva maradt a rajtnál első megyei mérkőzésén felnőtt csapatunk. A tavalyi győztes újhelyiek 16-0-val indították a meccset és egy rövidebb harmadik negyedbeli megingást leszámítva összességében is magabiztosan nyerték a találkozót. MEAFC Felnőtt – Sátoraljaújhely 58-82 (12-28, 24-21, 10-20, 12-13) MEAFC:…

  • Kosárlabda szakosztály,  Kosárlabda U19

    Hármat nyertünk zsinórban!

    Koncentrált játékkal, nagy különbséggel győztük le a Nagykőröst. A lendületesen és eredményesen játszó Hajkó Dani büntetőjével pedig a ritkán látott bűvös százas határt is elértük. Azonban jó lesz a visszavágón is figyelni, mert teljes csapattal, pláne hazai pályán minden bizonnyal…

  • Kosárlabda NB2,  Kosárlabda szakosztály

    Idegenbeli győzelem tripla-duplával!

    Drahos Gábor 46 pontot dobott a Szerencsnek. Elképesztő sebességgel kezdtük a mérkőzést a saját pályáján mindig veszélyes Szerencs ellen. Leginkább Drahos Gáborvolt elemében, aki az ötödik percre dobott pontjait tekintve elérte a mezszámát (4-15). Jó védekezésükből erőt merítve Tóth Gabi és Kiss Balázs további tripláival a negyed végére…

  • Kosárlabda szakosztály,  Megyei

    Magabiztos megyei nyitány!

    Győzelemmel indítottuk a komoly múltra visszatekintő, két MEAFC-os csapattal rajtoló B-A-Z. megyei kosárlabda bajnokságot. Korábbi jó szokásunkhoz híven fiataljaink – MEAFC Junior néven – idén is részt vesznek a közel húsz mérkőzést jelentő kiírás küzdelmeiben.Első meccsünkön a visszatérő és rögtön…

  • Kosárlabda szakosztály,  Kosárlabda U16

    Tovább robog kadett csapatunk!

    A zömmel fiatalabb játékosokból álló szerencsiek az első félidőben sok befutásra és betörés-kiosztásra épülő stílusos játékukkal még tartották magukat, a fordulást követően azonban már nem tudtak mit kezdeni a Kalassai Márk vezérelte miskolci legényekkel. Centerünk 30 dobott pontja mellé, kihasználva…

  • Kosárlabda szakosztály,  Kosárlabda U19

    Idegenbeli dupla diadal

    Idegenben jó az „iksz”, de egy győzelem – pláne kettő – még annál is prímább! Junior csapatunk a korábban hazai pályán szoros mérkőzéseken már legyőzött Eger és Nyíregyháza otthonából is vidáman távozott, így két remek sikerrel zárta négy mérkőzésből álló…