A Kossuth és a Vörösmarty is duplázott a Kenguru-bajnokságban
A MEAFC-Kossuth és a MEAFC-Vörösmarty U11-es fiú kosárlabda csapata január 21-én a Kenguru bajnokság 2. régió, Észak-Keleti-csoport 4. fordulójában két-két mérkőzést játszott, mely kiválóan szolgálta a fiatalok fejlődését. MEAFC-Vörösmarty U11 – DVTK-Mezőkövesd 68-12 (16-1, 14-4, 23-1, 15-6) MEAFC-Vörösmarty U11: Pásztor-Kozma (19/1), Prókai (12), Bodnár (9/1), Csombók (8/2), Czira…
Továbbra is magas szinten gyakorolják sportágukat
A 2023-as Kassa-Miskolc összecsapás résztvevői, fehérben a MEAFC, pirosban a szlovák játékosok. A MEAFC bridzs szakosztályában 2023-ban is magas színvonalon folytatódott a munka. Bozsvai Mariann szakosztályvezető részletes beszámolójának segítségével betekintést nyerhetünk a különböző tevékenységekre, versenyekre és eredményekre egyaránt. Rendszeres jelenléti…
Győzelem a Dág otthonában!
Extraligás férfi röplabda csapatunk vasárnap Esztergomban szerepelt a bajnokság 16.fordulójában. Bár előzetesen a hazai csapatot tartották a találkozó esélyesének hiszen a tabella 8. helyén voltak míg a MEAFC-Peka Bau a 10. pozíciót foglalta el. Azonban az elmúlt években rendre nagy…
Hét érem, közte három arany Dunaújvárosból
A MEAFC tollaslabda szakosztályának sportolói január 27-én, szombaton, Dunaújvárosban, az Újváros-kupa országos felnőtt ranglista versenyen léptek pályára, ahol két osztályban összesen hét érmet, közte három (!) aranyat gyűjtöttek be. A dunaújvárosi Szent Pantaleimon Óvoda Görögkatolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti…
Győzelemmel kezdte az évet a rájátszás zöld csoportjában junior csapatunk
Péntek délután a rájátszás első mérkőzésén, az Alba Fehérvár csapatával mérkőzött meg a MEAFC U18/A csapata. A hazai győzelemnek köszönhetően első helyen áll a rájátszás zöld csoportjában junior csapatunk. U18-Rájátszás Zöld Csoport MEAFC U18/A – ALBA FEHÉRVÁR/A 89-75 (29-18, 26-19,…
Vasárnap Dágon ellen folytatódik a bajnokság!
Férfi Extraligás röplabda csapatunk vasárnap 15 órától Esztergomban (Suzuki Aréna) vendégeskedik a Dág otthonában. A két csapat az elmúlt években rendre szoros mérkőzéseken vív egymással, nem volt ez másképp sem még a bajnokság elején amikor 2:0-s vezetésről kapott ki a…
Kovács Zoltán irányít a továbbiakban!
A héten lemondott vezetőedzői posztjáról Bagó László a férfi Extraligában szereplő MEAFC-Peka Bau-együttesénél. A megüresedett pozíciót a vezetőség házon belül szerette volna megoldani így logikus lépésként a háttérben eddig másodedzői feladatokat is ellátó Kovács Zoltán veszi át. A kialakult helyzet…
Egyet nyert, egyet vesztett a MEAFC-Basketbulls
Az U12-es regionális kosárlabda bajnokságban érdekelt MEAFC-Basketbulls csapata a január 14-i fordulóban egri ellenfelét legyőzte, míg a diósgyőri-zempléni alakulattól vereséget szenvedett. MEAFC-Basketbulls – Egri Kék Oroszlánok 49 – 47 (13-8, 16-15, 4-10, 10-10, 6-4) MEAFC-Basketbulls: Balog (12), Telegdi (11), Csontos…
Útjára indult a YouMind projekt Szlovéniában
Január 22-én Ljubljanában (Szlovénia) az EUSA adott otthont a YouMind (Youth Individual Sports Mindset) projekt nyitó találkozójának, amelyen a projekt összes partnere részt vett, hogy megvitassák a projekt megvalósításának következő lépéseit. A YouMind egy partnerségi projekt, amelynek célja, hogy felhívja…
Szoros mérkőzéseken maradtunk alul!
U17-es fiú röplabda csapatunk vasárnap Debrecenbe látogatott ahol a házigazdák mellett a Szolnokkal mérte össze csapatunk tudását. Varga László vezetőedző értékelése a mérkőzésekről: DEAC – MEAFC-Miskolc 3:0 ,,Nehezen lendültünk játékba, de amikor sikerült akkor jól játszottunk. Sajnos a végjátékokra fordulva…