Jobb volt a tavalyi bajnokság bronzérmese
Második mérkőzésén a tavalyi szezon 3. helyezettjétől, idegenben szenvedett verseséget a MEAFC-Miskolc NB I/B, Piros-csoportos férfi kosárlabda csapata. A szeptember 30-án, szombaton este, a bajnokság 2. fordulójának keretében lejátszott mérkőzésen a Vasas Akadémia bizonyult jobbnak a miskolciaknál. Vasas Akadémia –…
Hazai veretlenségét igyekszik megőrizni a MEAFC Futsal csapata.
A múlt heti idegenbeli megingásunkat mindenképp szeretnénk hazai pályán kijavítani. Az első fordulóban a tavaly még NBI-es Rubeola gárdáját fogadtuk, akiket egy végsőkig kiélezett meccsen sikerült 3-2 arányban felülmúlnunk. A múlt héten a Csengeri oroszlánbarlangba látogattunk, ahol a legtöbb csapatnak…
Árva Milán lesz az idei szezonban a csapatkapitányunk!
Férfi Extraligás csapatunk hamarosan megkezdi első szezonját a legmagasabb osztályban. Árva Milánék nincsenek könnyű helyzetben a sorsolást illetően, hiszen rögtön a címvédőhöz és a rekordbajnok Kaposvárhoz látogatnak október 7-én a mérkőzést élőben közvetíti majd a Hunvolley TV (www.hunvolley.tv) . Erről…
Jótékonysági futás a 4 éves Zente egészségéért
Egy miskolci rendőr-édesapa kisfiának, a 4 éves Zentének mielőbbi felépüléséért rendeznek jótékonysági futást szeptember 30-án, szombaton, 10 órától Miskolcon, a Szent István téren. Ján Zente 4 éves koráig teljesen egészséges kisfiú volt, majd idén tavasszal, egy súlyos vírusfertőzést követően aplasztikus anémiát…
A MEAFC kadett csapata a kiemelt bajnokságban folytathatja
A fiú kosárlabda bajnokság kadet korosztályos selejtezőjének szeptember 23-24-én a Miskolci Egyetem Körcsarnoka adott otthont. A házigazda MEAFC U16/A csapata két győzelmet begyűjtve – egy veresége ellenére – kiharcolta, hogy a folytatásban a kiemelt együttesek között szerepeljen. MEAFC U16/A –…
Győzelemmel rajtolt a MEAFC-Miskolc U20
Az NB I/B, Piros-csoport, U20-korcsoportos férfi kosárlabda bajnokság szeptember 22-i, 1. fordulójában hazai pályán aratott győzelmet a MEAFC-Miskolc együttese, melynek tagjai harcos játékkal az Újbuda-MAFC gárdáját múlták felül. MEAFC- Miskolc U20 – Újbuda-MAFC U20 113-98 (25-30, 28-27, 32-24, 28-17) Miskolc, Egyetemi…
A hozzáállással nem volt gond
Nem sikerült győzelemmel kezdenie a férfi kosárlabda NB I/B, Piros-csoportos bajnokságot a MEAFC-Miskolc csapatának. A szeptember 22-i, pénteki 1. fordulóban az Újbuda MAFC aratott győzelmet a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. A találkozó előtt ünnepélyes keretek között felhúzták az NB I/B, Zöld-csoport…
Rektori-elismerés, a MEAFC kosarasainak is
Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora a tanintézet elmúlt időszakban kiemelt eredményeket elérő sportolóinak, edzőiknek és a hazai rendezésű sporteseményeken támogató munkát végző önkénteseknek a munkáját ismerte el a szeptember 18-án, hétfőn délután megrendezett ünnepi eseményen, melynek a…
Hazai pályán kezdi a Piros-csoportot a MEAFC-Miskolc
Az NB I/B, Piros-csoportos férfi kosárlabda bajnokság szeptember 22-i, pénteki 1. fordulójában hazai pályán kezd a MEAFC-Miskolc. A Miskolci Egyetem Körcsarnokában 17.30 órakor kezdődő mérkőzésen az egyik bajnokesélyes, az Újbuda MAFC lesz az ellenfél. A várva várt összecsapás előtt dr.…
Sikeresen vették az akadályokat serdülő kosarasaink
Az elmúlt hétvégén, szeptember 16-17-én, a nyírpazonyi sportcsarnokban rendezték meg a serdülő korcsoportos fiú kosárlabda bajnokság selejtező fordulóját. A MEAFC U14/A csapata 2 győzelemmel és 1 vereséggel zárt a tornán és továbbra is harcban van a legjobb korosztályos csapatokkal. Az…