Röplabda szakosztály
MEAFC Röplabda szakosztály
Győzelemmel javított a MEAFC-Felsőzsolca
Egy győzelemmel és egy vereséggel zárta az U16 III. osztály legutóbbi játéknapját a MEAFC-Felsőzsolca együttese szombaton. Petőfi SC Bonyhád – MEAFC-Felsőzsolca 3:0 Az első mérkőzésen a második sor játékosai kaptak lehetőséget, akik éles helyzetben mutathatták meg tudásukat. Bár a Bonyhád…
Győzelemmel kezdte a szezont a MEAFC-Fehér
Egy győzelemmel és egy vereséggel kezdte meg szereplését a MEAFC-Fehér az U14-es II. osztályú bajnokságban. Olexa Mariann együttese előbb testvércsapatunkat, a MEAFC-Hernádnémetit győzte le, majd a KESI Röplabda Akadémia–Vásárhelyi ellen maradt alul. MEAFC-Fehér–MEAFC-Hernádnémeti 3:0 Csapatunk győzelemmel kezdte az új versenyszezont.…
Létszámhiányosan is helytállt U14-es csapatunk a szezonnyitón!
Két vereséggel kezdte meg szereplését a Dunszt Ferenc U14 Országos Bajnokság II. osztályú bajnokságban a MEAFC-Hernádnémeti együttese. Leskó Zoltán és Poroszkai Szilvia dolgát betegségek nehezítették, ezért a játéknapon nem tudott teljes kerettel pályára lépni csapatuk. Mivel a MEAFC-Hernádnémeti nem érte…
Hazai pályán kezdte a szezont U18-as együttesünk!
Egy győzelemmel és egy vereséggel kezdte meg szereplését a Buzek László U18 Országos Bajnokság II.osztályában szereplő csapatunk. A Bacsó István és Iván Bence által irányított együttes hazai pályán előbb magabiztos játékkal múlta felül a Pénzügyőr SE Fehér csapatát, majd a…
Két győzelemmel kezdett Dunaújvárosban U14-es I.osztályú csapatunk!
Kiválóan kezdte az új bajnoki idényt a Dunszt Ferenc U14 Országos bajnokságban szereplő, I. osztályú csapatunk. A MEAFC-Kék együttese Dunaújvárosban lépett pályára, ahol előbb a Szegedi RSE, majd a házigazda DSE Röplabda Akadémia ellen is győzelmet aratott. Így remekül kezdte…
Két győzelemmel rajtolt U16-os csapatunk
Két sikerrel kezdte meg szereplését a Tatár Mihály U16 Országos Bajnokság II. osztályában a MEAFC-Gárdonyi együttese. Leskó-Sallai Beáta tanítványai előbb magabiztosan győzték le a DEAC csapatát, majd egy végletekig kiélezett, ötszettes mérkőzésen a SZESE ellen is diadalmaskodtak. MEAFC-Gárdonyi–DEAC 3:0 Csapatunk…
„…a négy közé jutás a célunk” – interjú Iván Bencével
Iván Bence a nyáron csatlakozott a MEAFC-Peka Bau együtteséhez. A 201 centiméter magas center korábban több éven keresztül a Fino Kaposvár játékosa volt így magyar bajnoknak és kupagyőztesnek is mondhatja magát. Illetve az előző idényt pedig Ausztriában töltötte az Union…
Biztató kezdés az átalakult MEAFC-Felsőzsolca U16-os csapatától!
A Tatár Mihály U16-os bajnokság induló MEAFC-Felsőzsolca is megkezdte szereplését a III. osztály 2026/2027-es idényében. A jelentősen átalakult, több új játékossal felálló MEAFC-Felsőzsolca első mérkőzésén a RADZEER SE csapatával találkozott. MEAFC-Felsőzsolca–RADZEER SE 1:3 Fiataljaink számára elsősorban a tapasztalatszerzésről és az…
Nagy csata a Kaposvár ellen, majd megszületett az első győzelem is I. osztályban!
A Dr. Tarnawa Ferdinánd Fiú U20 I. osztályú Országos Bajnokság kaposvári fordulójával megkezdődött U20-as csapatunk számára a 2026/2027-es bajnoki idény. A MEAFC-Miskolc fiataljai az országos utánpótlás-bajnokság legmagasabb osztályában a FINO Kaposvárral, valamint a házigazda Dág KSE együttesével találkoztak. A tornaszerű…
Két nap röplabda Bandi bácsi emlékére – ilyen volt a III. Gregor András Emléktorna
Szeptember 12–13-án harmadik alkalommal rendezte meg a MEAFC röplabda szakosztálya a Gregor András Emléktornát a Miskolci Egyetemi Körcsarnokban. Az esemény idén először kétnapos programmal várta a csapatokat: szombaton az U20-as, vasárnap az U18-as korosztály lépett pályára, mindkét napot pedig a…