Hétfőn este hazai környezetben lép pályára a MEAFC Futsal csapata
Fontos mérkőzésre kerül sor a dobogóért vívott harc szempontjából. Ellenfelünk a Debreceni Egyetem fiataljaira épülő DEAC csapata lesz. Ősszel idegenben sikerült győznünk. A két csapat között mindössze egyetlen pont a különbség. A 3. helyen várjuk a mérkőzést és szeretnénk is…
Nem sikerült ráhangolódni a második mérkőzésre
Leány egyetemi bajnokság – Kelet Miskolci Egyetem – Nyíregyházi Egyetem 122-26 (44-4, 23-10, 27-8, 28-4) MEAFC: Arad (33), Kovács (31), Sikora (30/3), Vasas (18), Kostyó (3/3). Csere: Papp (7), Chvatal. Edző: Lőrinc István.Nyíregyháza: Fekete (18), Vatamány (2), Beck, Moldován, Tóth B. Csere:…
Nem sikerült pontot szerezni az első tornán
2018.02.10-én az elődöntők 1. tornájával folytatódott az U19-es fiú röplabda bajnokság. Az első torna Kaposváron került megrendezésre. Ahol a házigazdán kívül még a HÉP-Kecskeméti RC és a PTEA-PEAC Pécs csapataival mérkőztek meg fiataljaink. Az első mérkőzésen rögtön a dobogóra esélyes…
Tovább tart a rossz szériája a MEAFC Futsal csapatának
Hétfőn este Debrecenben szenvedtünk vereséget. Az első félidőben viszonylag korán vezetéshez jutottunk. Úgy tűnt uraljuk a mérkőzést. A védekezés rendben volt, de sok helyzetet elpuskáztunk. Egy gólos előnnyel mehettünk félidőre. A második játékrészben továbbra sem sikerült növelnünk előnyünket. Ellenfelünk viszont…
Betegség söpört végig a csapaton
Kenguru Kupa, Alapszakasz 5. forduló, 2. régió, „B” csoport Egri Kék Oroszlánok- MEAFC Kossuth 97-26 (26-4, 24+4-4+3, 25-6, 18-9) Eger: Varga (28), Ficsor (17), Molnár (14), Vágner (14), Pisk (10), Magyar (8), Domoszlai (6), Bóta, Görömböly, Sass. Edző: Kis György.MEAFC: Burony (8),…
Harmadik helyezést értünk el
Fiú Serdülő bajnokság, Országos Főtábla II., „N” csoport Debreceni KA „A” – MEAFC Jezsuita 75 – 43 (33-7, 15-13, 20-10, 7-13) Debrecen: Madar Krisz. (15), Seszták (13), Fekete (12), Madar Kris. (12), Virágh (7/3), Czeglédi (6/3), Sólyom (4), Sass (2), Schwarczenberg…
Tovább tart a miskolci győzelmi széria!
Ezúttal Takács 29 pontja és 10 gólpassza emelkedett ki a mezőnyből! NKE SE – Miskolci Egyetem 49-87 (15-15, 10-26, 10-26, 14-20) Fiú Egyetemi Bajnokság, 10. forduló, Budapest, Mányoki u. Vezette: Makrai Márton, Szájer József. NKE: Laczó (21/9), Kaló (2), Csaba…
Elmaradt hosszabbítás, elmaradt siker!
Hiába egyenlített triplával a MEAFC, a végén mégis a fővárosiak örülhettek. A sérült Szögi helyén remekül kezdett Takács, aki Drahossalkaröltve jól és eredményesen mozgatta a miskolci csapatot. A védekezés sem ment rosszul a házigazdának, így a negyed végén jóval előrébb tartott a…
Megérdemelten kerültünk vissza az élvonalba
Gyermek Kupa, Felsőház – 1. forduló, 1-2. régió, „B” csoport MEAFC Basketbulls – ACS BASCHET STAR ORADEA 79-64 (14-13, 22+5-18+6, 19-14, 19-13) MEAFC: Bodnár (21), Oleár (14), Tóbiás (11), Gyulai (9), Lengyel (8), Csiky (5), Márkus (5), Molnár (3), Kecskés (2),…
Ránk mosolygott a szerencse
Egy csoporttal feljebb léptünk. MEAFC Vidrák – Beszterce 44 – 42 (9-9, 5+6 – 15+3, 14-5, 10-10 ) Miskolc: Tisza (12), Burony (10), Turcsán (7), Orosz (5), Demeter (3), Kiss (2), Nagy (2), Heinrich (1), Rem (1), Szabó (1), Trizner. Edző:…