Nyolcan is két számjeggyel zártak a kupában!
A fiatal NB II-es debreceniek nem tudták megnehezíteni a MEAFC dolgát! Már a kissé elhúzódó bemelegítés során megállapítást nyert, hogy az utolsó pillanatban végül csak betoppanó, nagyon fiatal vendégek nem szabad, hogy gondot okozzanak a MAFC II elleni vendégjátékra készülő…
Többet dolgoztak már közösen, mint mi!
Az egyelőre még rutinosabb Eger ismét győzni tudott a Körcsarnokban. Nem jött volna rosszul a friss egyetemistákkal felálló hazai csapatnak, ha az egriek elleni mérkőzés pár gyakorló fordulóval később következik. Az első félidőben látszott, hogy az akarattal és a küzdeni…
Tovább menetel az U-20!
Ezúttal egy gyengébb játékerőt képviselő csapat ellen játszottunk. Sajnos, amit szerettünk volna gyakorolni, nem sikerült. Ellenben az egész pályás emberfogást tudtuk gyakorolni, amibe a fiatalabbak is jól kapcsolódtak be. MEAFC – Konecranes Salgótarjáni KSE 118-52 (25-20; 44-13; 18-12; 31-7) MEAFC:…
2 jó győzelemmel folytatták
Az újabb két győzelemmel feljebb kerültünk egy csoporttal. MEAFC- Jezsuita – Mezőcsáti DSE 62 – 26 (18-2, 14-10, 19-3, 11-11) MEAFC: Kisfalusi (12), Németh (6), Boldogh (5), Geszti (4), Kovács (2), Gulybán (18), Kövessy (5), Vékony (4), Bűdi (2), Juhász (2), Megyesi…
Beszámoló – XVII. Miskolci Egyetemi Sportnap
A Miskolci Egyetemi Sportközpont és a MEAFC szervezésében 2016. szeptember 20-án sor került a XVII. Miskolci Egyetemi Sportnapra, mely a hagyományok szerint, kötelezően sporttal töltendő tanítás nélküli munkanap volt. Az idei évben az UNESCO közgyűlése szeptember 20-át az Egyetemi Sport Nemzetközi…
Oroszlánbarlang lesz a Körcsarnok?
Lejátszotta negyedik mérkőzését is a MEAFC NB2-es futsal csapata. Nem akármilyen összecsapásra került sor, megyei rangadót rendeztek 2016. 10. 10-én, hiszen a Kazincbarcika Ördögök látogattak Miskolcra. Az előzetes várakozásoknak megfelelően már az első játékrész elején igyekezett a hazai legénység magához…
Kupában nem, a bajnokin viszont igen!
Mint minden évben, ezúttal is a Hepp-Kupában kellett először pályára lépnie az újjáalakult NB II-es csapatunknak. A szerencse nem kedvezett, hiszen Nagy Ágoston fiaival kerültünk szembe, akik tavaly még az NB I/B csoportban pattogtattak. MEAFC – BKDSE-Príma SE 57-112 (22-26,…
Egy súlycsoporttal feljebb voltunk!
Megtiszteltük gyengébb ellenfelünket azzal,hogy függetlenül az eredménytől végig mindent beleadtunk. Nyíradonyi VVTK – MEAFC “A” 26 – 138 (7-30, 2-26, 8-45, 9-37) Nyíradony: Katona (13/3), Vajda (7), Sopronyi (4), Szatmári (2), Illés, Csere: Blacsák, Nyul, Palóczi, Soltész, Szabó. Edző: Csiszár…
Magabiztosan nyitottuk az évet!
Jól sikerült a bemutatkozás az első mérkőzésünkön, végig a mi akaratunk érvényesült. A második mérkőzésen is végig kontrolláltuk a játékot, különösen védekezésben múltuk felül ellenfelünket. MEAFC – EKE Eger KOK SE 82-55 (21-14, 23-5, 19-21, 19-15) MEAFC: Galló (20), Orosz (17/6),…
Legyőztük a tavalyi bronzérmest!
Hosszabb és lelkesebb kispadunk belehajszolta csapatunkat a – szinte teljesen átalakult Salgótarján elleni – győzelembe! Remek előjelekkel várta a hazai csapat a Salgótarján elleni mérkőzést, hiszen Orosz mellett Fazekas is új cipőben debütált a Körcsarnok talaján. Csapai révén a vendégek szerezték…