Az EUSA elnöke Miskolcon járt
A péntek délutánt Miskolcon töltötte az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) elnöke, Adam Roczek. A lengyel sportvezető a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) meghívására érkezett Magyarországra és csütörtökön részt vett a MEFS budapesti közgyűlésén. Adam Roczek tegnapi programjában vidéki látogatás szerepelt, és…
Küzdelmes és szoros meccsen, a végén örülhettünk!
Férfi röplabda csapatunk 2015.02.24-én este 19:00-tól fogadta az Eszterházy Károly Főiskolát Egerből. Az első szettet csapatunk idegesen és pontatlanul kezdte így a vendégcsapat el is tudott lépni 1-6-ra. Ahogy haladtunk előre a játékrészben csapatunk kezdett megnyugodni és felvenni a ritmust,…
2015.02.25. MEFOB férfi selejtező mérkőzés
A Miskolci Egyetem Körcsarnokában kb. 200 néző előtt lejátszott találkozón a hazai csapat a nézők legnagyobb örömére beváltotta ígéretét és szép játékkal, győzelemmel búcsúzott a MEFOB további küzdelmeitől. Az első mérkőzésen Debrecenben (30-24) elszenvedett vereség után várható volt, hogy a…
2015.02.24. MEFOB női selejtező mérkőzés
Az „amatőrök – profik” összecsapásán a minden téren jobb csapat magabiztos játékkal, már az első mérkőzésen eldöntötte a továbbjutás sorsát. A kb. 20 néző előtt lejátszott mérkőzésen az Eszterházy Károly Főiskola csapata papírforma győzelmet aratott a Miskolci Egyetem együttes ellen.…
96 éves példamutatás a MEAFC házi rangadóján!
Papírforma győzelmet hozott a két miskolci csapat visszavágója. Összeszedett és eredményes játékkal indítottak a „vendég” Sneiderék, ám az utolsó két perc 9-0-ás hazai szakaszával nem tudtak mit kezdeni, így pillanatok alatt megugrott a különbség. Drahos szemfüles passzait Szojka és Kovács is a megfelelő helyre továbbította, míg Radányi gyakorlatilag már…
Gyötrelmes, de egyetemi győzelmek!
Botrányos játékkal, csupán egy negyedet megnyerve sikerült legyőznünk hazai pályán a remekül küzdő Közszolgálati Egyetem csapatát. Szerencsére már másnap lehetőség adódott a javításra, így az utolsó helyezett Debreceni Medikus otthonában hangyányit kozmetikázhattuk bizonyítványunkat. Kiss Balázs és Nádasi Endre húzta szekerünk…
Újabb győzelem a vereség után
Debrecenben játszottunk két mérkőzést az U-12-es felsőházi rájátszás „C” csoportjának keretén belül. Ziccer Tigrisek – MEAFC Szürke Farkasok 75-37 (23-1, 17+5-11+6, 14-9, 16-10) Ziccer Tigrisek: Pallás 14, Lovas 11, Tóth 11, Kiss 11, Kovács 10, Szabó 10, Hollery 5, Rácz…
A MEAFC kupáért csatáznak
Lassan két évtizede, hogy a sorozat elkezdődött, és menet közben bővült is, ugyanis néhány éve elhunyt a megyei szövetség főtitkára, és immáron nem kizárólag a MEAFC kupáért csatáznak az asztaliteniszezők, hanem emlékeznek is Szlaboda Istvánra. Az egyetemi szakosztály az idén…
A jobb csapat nyert
Nem született meglepetés a vasárnapi mérkőzésen. A jóval esélyesebb és – az első negyed órát leszámítva – több oxigénből gazdálkodó debreceni fiatalok magabiztosan győzték le a második számú miskolci gárdát. A MEAFC II legközelebb sem számíthat majd sétagaloppra, hiszen pénteken…
Hazai pályán sem okozott gondot az Eszterházy Károly Főiskola!
Szerdán este fél hattól játszotta női röplabda csapatunk a MEFOB visszavágó mérkőzést az egri csapat ellen. Célunk nem is lehetett más, minthogy megismételjük az idegenbeli eredményünket. Ennek megfelelően lányaink nagy elszántsággal és koncentrációval léptek pályára. A kilátogató nézők ismét izgalmas…